GOOGLE EEHK JOGLEMONDÓ NYILATKOZAT

Hatályos 2020. december 21-től

Ez a joglemondó nyilatkozat csak akkor releváns, ha az Ön cége mikrovállalkozás (kevesebb, mint 10 főt foglalkoztat, és az éves bevétele / az éves mérlegfőösszege kevesebb, mint 2 millió euró), kisvállalkozás (kevesebb, mint 50 főt foglalkoztat, és az éves bevétele / az éves mérlegfőösszege kevesebb, mint 10 millió euró) vagy non-profit. Más nyelvű szövegekért, kérjük, kattintson ide.

Bevezetés

Az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex ( egy EU irányelv, amely 2020. december 21-én lép hatályba) (“EEHK”) alapján a mikro- és kisvállalkozások, valamint a non-profitok (mindegyik a fenti meghatározás szerint) jogosultak bizonyos fogyasztóvédelmi garanciákra, amikor olyan szolgáltatást vesznek igénybe, amely az EEHK alapján “elektronikus hírközlési szolgáltatásnak” minősül.

Ezek a fogyasztóvédelmi garanciák magukba foglalják a jogot a szerződéskötést megelőző speciális tájékoztatásra és a szerződés adatait összefoglaló dokumentumra, valamint arra, hogy a szerződések maximális időtartama a csomagban kínált szolgáltatásokra is kiterjedjen. Az EEHK azonban elfogadja, hogy ez, a további védelem nem feltétlenül szükséges a mikro- és kisvállalkozásoknak, valamint non-profitoknak, és lehetőséget ad ezeknek a szervezeteknek, hogy lemondjanak ezen jogukról.

Amennyiben az Ön cége a fenti kategóriák egyikébe tartozik, Önnek az EEHK felhatalmazása alapján jelen joglemondó nyilatkozat elfogadásával lehetősége van lemondani a fenti jogairól. Nem úgy tekintünk jelen joglemondó nyilatkozat elfogadására, hogy az az Ön szerződéses jogainak bármelyikét gyengíti, hanem lehetővé teszi számunkra, hogy jobban alkalmazható, egységesebb és egyszerűbb szerződéses feltételeket kínáljunk Önnek és más ügyfeleknek.

Felhívjuk a figyelmét, hogy ha nem fogadja el ezt a joglemondó nyilatkozatot, akkor a a Workspace Általános Szerződési Feltételek szerint nem fogjuk tudni Önnek nyújtani a Google Workspace-t , habár lehetséges, hogy a Google Workspace szolgáltatásoknak Ön külön igénybe tudja venni egy részét vagy összességét.

Joglemondó nyilatkozat

  • Mikro- vagy kisvállalkozásként, vagy non-profitként Ön úgy nyilatkozik, hogy lemond bármely olyan jogáról, ami az alábbiak alapján Önt megilleti:

    • a. Az EEHK 102.cikk (1) bekezdése alapján a jogáról, hogy bizonyos szerződéskötést megelőző tájékoztatásban részesüljön;

      Ez a tájékoztatás már elérhető a weboldalunkon minden Workspace szolgáltatásunkhoz.

    • b. Az EEHK 102. cikk (3) bekezdése alapján a jogáról, hogy a szerződés összefoglalását megkapja;

      Ez a tájékoztatás, ideértve minden egyes Google Workspace szolgáltatás összefoglaló leírását és a Google Workspace árszabási lehetőségeit, már elérhető a weboldalunkon.

    • c. Az EEHK 105. cikk (1) bekezdése alapján a jogáról, amely a szerződés maximális időtartamát 24 hónapra szűkíti; és

      Ez a jog akkor érvényesül, ha Ön Google Voice szolgáltatást vásárol, és nem tenné lehetővé számunkra, hogy Önnek különböző hosszúságú szerződéseket és ár opciókat biztosítsunk, amely lehetővé tenné Önnek, hogy az Ön számára legmegfelelőbb lehetőséget válassza. Tekintettel arra, hogy a hosszabb szerződéses időtartam gyakran jobb árakkal jár, a szerződés hosszát tekintve egyik fél oldalán sem szeretnénk limitálni a rugalmasságot.

    • d. Az EEHK 107. cikk (1) bekezdése alapján a jogáról, amely az EEHK-ban foglalt más jogokat (ideértve a jogait a 102. cikk (3) bekezdése és a 105. cikk (1) bekezdése alapján) kiterjeszti minden olyan szolgáltatásra, amelyet azonos Google Workspace Szerződés alapján nyújtunk.

      A 107. cikk (1) bekezdés akkor érvényesül, ha Ön Google Voice-ot vásárol. Ha ez érvényesül, ez alapján (i) azt a tájékoztatást kellene megadnunk Önnek, ami már elérhető a weboldalunkon a többi Google Workspace termékekre nézve, amelyet vásárol az azonos szerződés alapján, és a szerződés ideje csökkenne e többi termék esetében is, és (ii) szűkülne a lehetőségünk, hogy különböző árak széles körét nyújtsuk Önnek e többi termékre nézve. Mint fentebb írtuk, a szerződés hosszát tekintve egyik fél oldalán sem szeretnénk  limitálni a rugalmasságot.