Google Workspace – Szolgáltatásspecifikus feltételek

Legutóbb módosítva: 2024. február 21.

  • A jelen Szolgáltatásspecifikus feltételek más nyelvű fordításait ide kattintva olvashatja el.

  • Azokat a nagybetűs kifejezéseket, amelyek nincsenek meghatározva a Google Workspace (korábban: G Suite) itt olvasható Szolgáltatásspecifikus feltételei között, a Google Cloud alapszerződésének a Google Workspace szolgáltatásait tartalmazó mellékletében, a Google Workspace for Education-szerződésben, illetve a Google Workspace-szolgáltatások használatára vonatkozó más dokumentumokban (mindegyik esetében: a „Szerződésben”) leírt jelentésben használjuk.

    • 1. Adatrégiók.

      1. 1.1 Az adatok elsődleges tárhelye. Az 1.2 szakasz (Az AppSheet-adatok elsődleges tárhelye) rendelkezéseit is figyelembe véve, ha az Ügyfél a Szolgáltatásoknak a Szerződés hatálya alá eső kiadását használja, a Felügyeleti Konzolon kiválaszthatja a tárolt Azonosított helyű adatok tárolási Adatrégióját, a Google pedig a vonatkozó jogszabályok alapján ennek megfelelően fogja tárolni az Azonosított helyű adatokat („Adatrégió-házirend”).

      2. 1.2 Az AppSheet-adatok elsődleges tárhelye. Az Adatrégió-házirend kizárólag akkor vonatkozik az AppSheetre (még ha az része is a Szolgáltatásnak a Szerződés hatálya alá eső kiadásának), ha (a) az Ügyfél az AppSheetnek a Szerződés hatálya alá eső kiadását használja, és b) egy Végfelhasználó kiválasztott meghatározott Azonosított helyű adatokat az Adatrégióban való tárolásra.

      3. 1.3 Korlátozás. Az Adatrégió-házirend hatálya alá nem eső Ügyféladatokat a Google bárhol tárolhatja, ahol a Google vagy további adatfeldolgozói létesítményeket üzemeltetnek, A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés rendelkezéseinek megfelelően.

      4. 1.4 A szerződésben használt kifejezések meghatározása.

        1. Azonosított helyű adatok” – az Ügyféladatokon belüli, a következő szolgáltatásokhoz kapcsolódó elsődleges adatok:

          1. (a) Gmail: az e-mailek tárgysora és törzse, a mellékletek, illetve az üzenetek feladói és címzettjei.

          2. (b) Google Naptár: az esemény címe és leírása, dátuma, időpontja, meghívottjai, gyakorisága és helye.

          3. (c) Google Dokumentumok, Google Táblázatok és Google Diák: a fájlok törzsszövege, a beágyazott képek és a Végfelhasználók által létrehozott kapcsolódó megjegyzések.

          4. (d) Google Drive: a Drive-ba feltöltött eredeti fájltartalmak.

          5. (e) Google Chat: az üzenetek és a mellékletek.

          6. (f) Google Széf: az exportált Széf-adatok.

          7. (g) AppSheet: az alkalmazásdefiníciók, az adatforrás-konfigurációk és a hozzáférési tokenek, valamint az AppSheet-adatbázisokban tárolt Ügyféladatok.

        2. Az „Adatrégió” jelentése:

          1. (a) vagy az Egyesült Államok, vagy Európa, kivéve az AppSheet vonatkozásában; illetve

          2. (b) Európa, az AppSheet vonatkozásában.

        3. A Szerződés hatálya alá eső kiadás” – a következő kiadások:

          1. (a) G Suite Business

          2. (b) Google Workspace Enterprise Plus

          3. (c) Google Workspace for Education Standard

          4. (d) Google Workspace for Education Plus

    • 2. Google Széf. A következő feltételek csak a Google Széf szolgáltatásra vonatkoznak:

      1. 2.1 Adatmegőrzés. A Google nem köteles megőrizni az archivált Ügyféladatokat az Ügyfél vagy a vonatkozó Google Széf-licencekre vonatkozó Szolgáltatási időtartam által meghatározott megőrzési időszakon túlmenően. Ez alól csak az jelent kivételt, ha (a) az Ügyfél még az adott megőrzési időszak lejárata előtt meghosszabbítja a megőrzési időszakot, vagy megújítja a megfelelő Szolgáltatási időtartamot; (b) a vonatkozó jogszabályok vagy jogi eljárások nem teszik lehetővé a Google számára, hogy törölje az adatokat; vagy (c) az adatokra az Ügyfél által alkalmazott, jogilag előírt megőrzési szabály vonatkozik.

    • 3. Google Workspace Essentials. A következő feltételek csak a Google Workspace Essentials és/vagy a Google Workspace Essentials Starter kiadásra vonatkoznak:

      1. 3.1 Inaktivitás miatti, illetve indoklás nélküli felmondás. Ha az Ügyfél a Google Workspace Essentials Starter kiadást rendeli meg, a Google fenntartja magának a jogot a Google Workspace Essentials Starter kiadás biztosításának megszüntetésére:

        1. (a) az Ügyfelet erről 30 napra előre értesítve, ha a felmondásról szóló értesítést megelőző bármely egymást követő 60 nap során sem az Ügyfél, sem a Végfelhasználói nem fértek hozzá a Felügyeleti Konzolhoz, illetve nem használták a Szolgáltatásokat; vagy

        2. (b) indoklás nélkül, az Ügyfélnek 90 napra előre küldött értesítéssel.

      2. 3.2 Technikai ügyfélszolgálat. A Google Workspace Essentials Starter kiadáshoz nem vehető igénybe technikai ügyfélszolgálat.

      3. 3.3 További kifejezések meghatározása.

        1. Az „Aktív felhasználók” – a Google Workspace Essentials azon Végfelhasználói, akik (a) az adott naptári hónapban legalább egyszer videomegbeszélést tartanak a Google Meetben, vagy bekapcsolódnak egy videomegbeszélésbe, vagy (b) a naptári hónapban legalább egyszer fájlt nyitnak meg a Google Drive-on.

    • 4. Cloud Search. A következő feltételek csak a Cloud Search szolgáltatásra vonatkoznak:

      1. 4.1 Külső adatforrások. A harmadik féltől származó adatforrásoknak az Ügyfél általi, a Cloud Search Platformmal kapcsolatos használatára az Ügyfél és az érintett Adatforrás szolgáltatója közötti szerződés általános feltételei vonatkoznak, és ezek az irányadók. A szerződő felek tekintetében az Ügyfél viseli a kizárólagos felelősséget az ilyen általános szerződési feltételekért, így azért is, hogy biztosan engedélyezzék a Google számára az érintett Adatforrásokhoz való hozzáférést, valamint a Cloud Search Platform biztosítására történő használatukat.

    • 5. Cloud Identity szolgáltatások. A következő feltételek csak a jelen Szerződés értelmében biztosított Cloud Identity-szolgáltatásokra érvényesek:

      1. 5.1 Az irányadó szerződés. Ha a Google Identity-szolgáltatásoknak az Ügyfél által a Fiókkal történő használatát a jelen Szerződésen túlmenően Google Cloud Platform-szerződés („GCP-szerződés”), és/vagy a https://cloud.google.com/terms/identity weboldal (a „Cloud Identity ÁSZF”) is szabályozza, akkor a dokumentumok a következő (csökkenő fontossági) sorrendben alkalmazandók): (a) a jelen Szerződés; (b) a GCP-szerződés; (c) a Cloud Identity ÁSZF. A jelen szakasz a Szerződés lejárta vagy Felmondása után is hatályban marad.

      2. 5.2 További kifejezések meghatározása.

        1. A „Google Cloud Platform” a https://cloud.google.com/terms/services weboldalon ismertetett mindenkori szolgáltatásokat jelenti.

    • 6. Előzetes kiadású termékekre vonatkozó feltételek. A Google előzetes kiadású Google Workspace-funkciókat, -szolgáltatásokat vagy -szoftvereket bocsáthat az Ügyfél rendelkezésére (ezeket a Szolgáltatások összefoglalójában, a kapcsolódó dokumentációban vagy anyagokban, illetve [a lentebbi meghatározásnak megfelelő] Tesztre való jelentkezésben az „Előzetes hozzáférés”, „Alfa-verzió”, „Béta-verzió”, „Előzetes verzió”, „Kísérleti verzió” vagy más hasonló minősítés jelzi; összefoglaló elnevezéssel: „Előzetes kiadású termékek”). Az Előzetes kiadású termékek ugyan nem minősülnek Szolgáltatásnak, az Ügyfél általi használatukra a Szolgáltatásokra vonatkozó Szerződés feltételei érvényesek, a jelen 6. szakaszban módosított formájukban.

      1. 6.1 Az Előzetes kiadású termékekhez történő hozzáférés és az ilyen termékek használata.

        1. (a) Tesztre való jelentkezés. Az Ügyfél jelentkezhet Előzetes kiadású termékek tesztfelhasználójának. Ehhez be kell nyújtania a jelentkezését a Google által a Felügyeleti Konzolon vagy máshogyan rendelkezésére bocsátott módon („Tesztre való jelentkezés(ek)”). Ha – a Google által a tesztfelhasználókkal szemben támasztott mindenkori domainszintű követelmények alapján – felveszik a tesztfelhasználók közé, akkor a Google hozzáférhetővé teszi az adott Előzetes kiadású terméket az Ügyfél számára a jelen 6. szakasz rendelkezései által szabályozott használat céljára. Az Előzetes kiadású termékre további feltételek („Specifikus tesztelési feltételek”) vonatkozhatnak. Az ilyen esetleges feltételeket a Google a Tesztre való jelentkezésnél vagy más írásos formában közli még az Ügyfél általi használatot megelőzően. A Tesztre való jelentkezés és a Specifikus tesztelési feltételek részét képezik a jelen 6. szakasznak.

        2. (b) Az Ügyfél Tesztadatainak használata. Az alábbi 6(d) (A közigazgatási ügyfelekre vonatkozó használati korlátozások) és 6(e) (A Védett egészségügyi adatokkal kapcsolatos használat tiltása) szakasz rendelkezéseit szem előtt tartva a Google-nak jogában áll felhasználni, az Ügyfélnek pedig kötelessége (egyebek között a szükséges hozzájárulások és tájékoztatások megszerzésével vagy megadásával) gondoskodni arról, hogy a Google felhasználhassa az Ügyfél adatait, vagyis az Ügyfél vagy Végfelhasználói által az Előzetes kiadású termékekben benyújtott, tárolt, elküldött vagy kapott adatokat (az Ügyfél személyes adatait is beleértve; az „Ügyfél tesztadatai”) arra, hogy biztosítsa, tesztelje, elemezze, fejlessze és tökéletesítse az érintett Előzetes kiadású termékeket és a Google bármelyik ezekkel együtt használt termékét és szolgáltatását bármiféle, a Szerződés titoktartási rendelkezéseiben és a lentebb megfogalmazottakon túlmenő korlátozás, továbbá az Ügyféllel, bármely Végfelhasználóval, illetve bármely harmadik féllel szemben fennálló kötelezettség nélkül.

        3. Ha az Ügyfél elfogadta a Google mindenkori feltételeit az Ügyfél adatainak védelmére és kezelésére vonatkozó kötelezettségeiről – vagy a felek más módon megegyeztek az ilyen feltételekről – a https://cloud.google.com/terms/data-processing-addendum („A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés” vagy „CDPA”) weboldalon jelzett formában, akkor A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés tekintetében az Előzetes kiadású termékekre a „Szolgáltatásokra” vonatkozó rendelkezések érvényesek; az egyértelműség végett: a jelen 6. szakasz részét képezi annak a „Szerződésnek”, amelyre A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés 5.2 szakasza (Az Ügyfél utasításainak betartása) hivatkozik, az alábbiak szerint módosítva:

          1. (i) Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés 6.1-es (Az Ügyfél általi törlés) szakaszában foglaltak tekintetében, valamint a vonatkozó jogszabályok által megengedett mértékben az Előzetes kiadású termékek által nyújtott funkciók nem feltétlenül teszik lehetővé az Ügyfél tesztadatainak törlését abban az időszakban, amelyben az ügyfél jogosult az Előzetes kiadású termék használatára (az „Előzetes kiadású termék használati időszaka”), de az Időszak lejárta után töröljük az Ügyfél tesztadatait, A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés 6.2-es (Törlés a használati időszak lejártakor) szakaszának megfelelően;

          2. (ii) Amennyiben a Specifikus tesztelési feltételekben ettől eltérő rendelkezések nem szerepelnek: (A) az Ügyfél kérésére a Google írásbeli tájékoztatást nyújt az Előzetes kiadású termékekkel kapcsolatban megbízott – A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítésben definiált – További adatfeldolgozókról, funkcióikról és helyükről; továbbá (B) amennyiben a Google új harmadik fél További adatfeldolgozót bíz meg az Előzetes kiadású termékekkel kapcsolatban az Előzetes kiadású termék használati időszaka alatt, akkor a megbízásról (illetve a További adatfeldolgozó nevéről, helyéről és tevékenységéről) az Értesítési e-mail-címre küldött e-mailben tájékoztatja az Ügyfelet, még mielőtt a További adatfeldolgozó hozzákezdene az Ügyfél tesztadatainak feldolgozásához. Amennyiben az Ügyfélnek kifogása van a További adatfeldolgozóval szemben – egyetlen és kizárólagos jogorvoslati lehetőségként – felhagyhat az érintett Előzetes kiadású termék használatával.

        4. (c) Az adatok helyére és a hozzáférés átláthatóságára vonatkozó rendelkezések érvénytelensége. Az Ügyfélnek a jelen 6. szakasz rendelkezései szerint feldolgozott Tesztadataira nem vonatkoznak az adatok helyére és a hozzáférés átláthatóságára vonatkozó követelmények (amint azokat a jelen Szolgáltatásspecifikus feltételek 1. szakasza (Adatrégiók) ismertetik, sem a hozzáférés átláthatóságára vonatkozó követelmények (amint azokat a https://support.google.com/a/answer/9230474 weboldal ismerteti).

        5. (d) A közigazgatási ügyfelekre vonatkozó használati korlátozások. A Google írásos felhatalmazása híján a következő kategóriájú ügyfelek kizárólag teszt- vagy kísérleti adatokat használhatnak az Előzetes kiadású termékekben, tilos bármilyen „éles” adatot használniuk az Előzetes kiadású termékekben: az Egyesült Államok vagy más ország közigazgatási ügyfelei, beleértve a szövetségi, állami, tartományi vagy helyi közigazgatási és hatósági szerveket és hivatalokat, kivéve az oktatási intézménynek minősülő ügyfeleket.

        6. (e) A Védett egészségügyi adatokkal kapcsolatos használat tiltása. Az Ügyfél nem jogosult az Előzetes kiadású termékeket az Egyesült Államok HIPAA nevű törvényében definiált védett egészségügyi adatok feldolgozására használni.

      2. 6.2 Módosítás, felfüggesztés és megszüntetés. Az Előzetes kiadású termékeket (bármely funkciójukat is beleértve) az ügyfél előzetes értesítése nélkül bármikor módosíthatjuk, felfüggeszthetjük és meg is szüntethetjük.

      3. 6.3 FelelősségkizárásAZ ELŐZETES KIADÁSÚ TERMÉKEKET „MINDENKORI ÁLLAPOTUKBAN” BIZTOSÍTJUK, NEM NYÚJTUNK HOZZÁJUK SEM KIFEJEZETT, SEM TÖRVÉNYI SZAVATOSSÁGOT, ÉS NEM IS ÁLLÍTUNK RÓLUK SEMMIT. NEM VONATKOZIK RÁJUK SZOLGÁLTATÁSISZINT-SZERZŐDÉS, SEM A GOOGLE ÁLTALI KÁRTALANÍTÁS. Kivéve, ha egy adott Előzetes kiadású termék Speciális tesztelési feltételei másként nem rendelkeznek, az Előzetes kiadású termékekre nem terjed ki a Technikai ügyfélszolgálat.

      4. 6.4 Felelősség. A Google anyagi felelőssége nem haladhatja meg (A) az anyagi felelősségnek a Szerződésben foglalt felső határát, (B) vagy a 25 000 amerikai dollárt, ha az utóbbi a kisebb. Az előző mondatban foglaltak semmilyen szempontból nem befolyásolják a Szerződésben foglalt felelősségkorlátozás alóli kivételeket a következők tekintetében: (1) gondatlanságból eredő személyi sérülés vagy halál, (2) csalás vagy csalárd megtévesztés (3) a másik fél Szellemi tulajdonjogainak megsértése, illetve (4) olyan esetek, amelyekben a vonatkozó jogszabályok értelmében nem zárható ki vagy nem korlátozható a felelősség.

      5. 6.5 Megszüntetés. A Google az Ügyfélnek küldött írásos értesítés útján bármikor felmondhatja az Ügyfélnek az Előzetes kiadású termék használatára való jogosultságát, az Előzetes kiadású termék használatának más ügyfelek számára történő engedélyezésére való jogosultságot is beleértve.

    • 7. Igazolás a Domainhez tartozó e-mail-címmel. A következő kiegészítő feltételek csak akkor alkalmazandók, ha a Domainhez tartozó e-mail-címet (és nem a Domainnevet) használják a domain tulajdonjogának a Szolgáltatások használatához szükséges igazolásához:

      1. 7.1 Végfelhasználók meghívása. Az Ügyfél egy, a Domainhez tartozó e-mail-címmel más felhasználókat is felkérhet a Szolgáltatások használatára. Ha a felhasználók elfogadják az Ügyfélnek a Szolgáltatások használatára vonatkozó meghívóját, a Szerződés értelmében az Ügyfél Végfelhasználóinak minősülnek.

      2. 7.2 A Domainnév igazolása.

        1. (a) A felügyelet átvétele az Igazoló fél által. A Domainhez tartozó e-mail-címnek megfelelő Domainnevet bármikor, bármilyen személy vagy entitás igazolhatja („Igazoló fél”). Az Igazoló fél a Domainnév igazolását követően azonnal a Domainnévhez tartozó Végfelhasználói fiókok és a Végfelhasználói fiókokhoz tartozó összes adat tulajdonosává válik, és azonnal felügyelheti az adott fiókokhoz és adatokhoz való hozzáférést. A Domainnév igazolásáról értesítjük az Ügyfelet és az összes Végfelhasználót.

        2. (b) Felügyelet a Domainnév igazolása után. Az Igazoló fél megkap bizonyos engedélyeket az Ügyfél Fiókjára és minden hozzá kapcsolódó Végfelhasználói fiókra vonatkozóan, amint azt a dokumentáció ismerteti.

      3. 7.3 Adattörlés. Még mielőtt az Igazoló fél átveszi a Domainnévnek és a hozzá kapcsolódó Végfelhasználói fiókoknak (köztük az Ügyfél fiókjának) a tulajdonjogát és felügyeletét, az Ügyfél és a Végfelhasználók törölhetik és exportálhatják is az Ügyféladatokat, és/vagy törölhetik a Végfelhasználói fiókokat, a Szolgáltatások funkcióinak megfelelő módon. Azután, hogy az Igazoló fél átveszi a Domainnévnek és a hozzá kapcsolódó Végfelhasználói fiókoknak (köztük az Ügyfél fiókjának) a tulajdonjogát és felügyeletét, A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés minden ezzel ellentétes rendelkezésének ellenére előfordulhat, hogy az Ügyfél vagy a Végfelhasználók nem tudják törölni a Végfelhasználói fiókokat, illetve törölni vagy exportálni bármilyen Ügyféladatot, a Szolgáltatások felügyeletétől függően.

      4. 7.4 Adatfeldolgozási utasítások. Ha az Ügyfél nem tesz lépéseket az Ügyféladatok törlésére vagy exportálására, még mielőtt az Igazoló fél átveszi a Domainnévnek és a hozzá kapcsolódó végfelhasználói fiókoknak (köztük az Ügyfél fiókjának) a tulajdonjogát és felügyeletét, akkor A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés 6.2 szakaszának (Visszaadás vagy törlés a használati időszak lejártakor) rendelkezéseitől függetlenül az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a jelen Specifikus szolgáltatási feltételek dokumentálják az Ügyfélnek azt a Google-nak szóló utasítását, hogy: (a) a Google őrizzen meg minden olyan Ügyféladatot a Szerződésnek a 7.6 szakasz (Megszüntetés a domainigazolást követően) értelmében történő megszűnése után, amelyet az Ügyfél nem törölt a megszűnést megelőzően; továbbá (b) bocsássa rendelkezésre az így megőrzött Ügyféladatokat az Igazoló félnek.

      5. 7.5 Hozzájárulás a felügyelethez. Adott esetben az Ügyfél engedélyezi: (a) az Igazoló fél számára a jelen Szerződésben leírt hozzáférést és funkciókat; valamint (b) a Google számára, hogy az Igazoló félnek biztosítsa a jelen Szerződésben leírt hozzáférést és funkciókat.

      6. 7.6 Megszüntetés a domainigazolást követően. Ha az Igazoló fél harmadik fél, a Szerződés automatikusan megszűnik, ha az Igazoló fél átveszi a Domainnév és a hozzá tartozó összes Végfelhasználói fiók (beleértve az Ügyfélfiókot) tulajdonjogát és felügyeletét. Az egyértelműség végett: ez a szakasz nem érinti az Igazoló fél által a saját (külön) Google Workspace-szerződése keretében megadott végfelhasználói jogosultságokat.

      7. 7.7 A szolgáltatásokra vonatkozó korlátozások. Egyes Szolgáltatások és funkciók nem vehetők igénybe addig, amíg a Domainnév nincs igazolva.

  • 8. Google-telefonszolgáltatások. A következő feltételek csak a (i) Google Voice-ra (ii) és a Google Meet kimenő telefonhívások indítására, illetve bejövő hívások fogadására való használatára vonatkoznak („Google Meet-telefonszolgáltatások”) az adott esetnek megfelelően (és a jelen 8. szakaszban a Google Voice-ra és a Google Meet-telefonszolgáltatásokra együttesen a „Google-telefonszolgáltatások” megnevezéssel hivatkozunk). A JELEN FELTÉTELEK FONTOS INFORMÁCIÓKAT TARTALMAZNAK A SEGÉLYHÍVÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ KORLÁTOZÁSOKRÓL. KÉRJÜK, OLVASSA EL ŐKET FIGYELMESEN:

    • 8.1 Google-telefonszolgáltatások – Felek és a Szerződés felépítése.

      1. (a) Google-telefonszolgáltató. A Google megfelelő jogi személye, amely fel van tüntetve az érintett Szolgáltatásnál és a Telefonszolgáltatók listáján (az ilyen jogi személy minden esetben a „Google-telefonszolgáltató” vagy „GTSP"), biztosítja a Google-telefonszolgáltatásokat az Ügyfélnek.

      2. (b) A Google-telefonszolgáltatási szerződés felépítése. Ha az adott GTSP nem a Google, hanem a Google egy Társult vállalkozása, akkor kizárólag az érintett Google-szolgáltatások tekintetében a Google köti meg a szerződést a GTSP nevében (a szükséges képviseleti felhatalmazás birtokában), és ennek megfelelően:

        1. (i) Ha az Ügyfél úgy dönt, hogy az Ügyfél által a Szerződésben megrendelt szolgáltatásokon felül bármilyen Google-telefonszolgáltatást is megrendel, akkor a jelen 8.1-es szakasz és a Szerződés többi feltétele (A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítéssel és az összes felelősségkorlátozással együtt) egy külön szerződést képez (ez a „Google-telefonszolgáltatási szerződés”), amelyet az érintett GTSP köt meg (a Google Workspace jogi személye mint felhatalmazott képviselő útján) az Ügyféllel, de kizárólag az ilyen Google-telefonszolgáltatásokra vonatkozóan, a jelen 8.1. szakasz fennmaradó rendelkezéseinek megfelelően.

        2. (ii) A Google-telefonszolgáltatási szerződés a Google-telefonszolgáltatások Ügyfél általi első megrendelésének hatályba lépési dátumán lép hatályba, és a feltételeinek megfelelő korábbi felmondás esetét kivéve addig marad hatályban, amíg valamelyik be nem következik a következők közül: (A) a Google-telefonszolgáltatási szerződés felmondása a feltételeinek megfelelően; vagy (B) a Szerződés felmondása vagy lejárata. A Google-telefonszolgáltatási szerződés kizárólag a Google-telefonszolgáltatások vonatkozásában váltja fel a Szerződést.

        3. (iii) A Google-telefonszolgáltatási szerződés vonatkozásában a Szerződésre való utalás (kivéve a Szolgáltatások összefoglalását és a jelen Szolgálatásspecifikus feltételek 8. szakaszát) a Google-telefonszolgáltatási szerződésre való utalásként értendő. A „Google” helyett „GTSP”, a „Szolgáltatások” és az „Alapszolgáltatások” helyett „Google-telefonszolgáltatások” értendő.

        4. (iv) Az Ügyfél kizárólag a GTSP-vel szemben érvényesítheti a Google-telefonszolgáltatási szerződés értelmében neki járó jogokat, illetve a GTSP-től követelheti meg az előnyöket, a Google Workspace jogi személyével szemben, illetve jogi személyétől nem; továbbá a Google Telefonszolgáltatási szerződés értelmében kizárólag a GTSP-vel szemben keletkeznek kötelezettségei (az összes vonatkozó díj megfizetésének kötelezettségeit is beleértve), a Google Workspace jogi személyével szemben nem.

        5. (v) Tekintet nélkül a Szerződés esetleg ezzel ellentétes rendelkezéseire, amennyiben ütközés merül fel a jelen 8.1. szakasz és a Google-telefonszolgáltatási szerződés bármelyik rendelkezése között (a Szerződés „Egymásnak ellentmondó feltételek” szakaszát és A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés „Precedence” (Elsőbbség) szakaszát is beleértve), akkor a jelen 8.1. szakaszban foglalt rendelkezések az irányadók.

        6. (vi) A Google-telefonszolgáltatási szerződést bármelyik fél a Szerződéstől külön is felmondhatja, amint ezt a Szerződés „A Szerződés időtartama és felmondása” szakasza ismerteti. Ha az ügyfél a 8.10. szakaszban ismertetett módon felhagy a Google Voice használatával (A Google Voice használatának Ügyfél általi felmondása), a használat ilyen felmondása automatikusan megszünteti a Google-telefonszolgáltatási szerződést.

      3. (c) Regionális feltételek. A Regionális feltételek szerves részét alkotják a Google-telefonszolgáltatási szerződésnek, és abban a mértékben érvényesek, amennyiben a Végfelhasználó a Google Voice-ot egy, a Regionális feltételekben foglalt országban használja.

    • 8.2 A Google-telefonszolgáltatások biztosítása.

      1. (a) Adatfelhasználás.

        • (i) Adatgyűjtés és -használat. A GTSP a Google-telefonszolgáltatások https://workspace.google.com/terms/service-terms/voice/privacy_disclosure.html oldalon olvasható Adatvédelmi közleményében foglaltaknak megfelelően gyűjti és használja fel az Ügyféladatokat.

        • (ii) Előfizetői címtár. A GTSP csak akkor adja ki az Ügyfél vagy a Végfelhasználók Google Voice-számait címtárszolgáltatásoknak, ha erre az Ügyfél kéri, vagy törvény kötelezi.

      2. (b) Telefonszolgáltatók.

        1. (i) Társult szolgáltatók. A GTSP a Mobil- és Telefonszolgáltatók listájában szereplő Társult vállalkozásain keresztül is nyújthatja a Google-telefonszolgáltatásokat.

        2. (ii) Nem Társult vállalkozásként közreműködő Telefonszolgáltatók. A GTSP és Társult vállalkozásai a Google-on kívüli, harmadik félnek minősülő alvállalkozók („Telefonszolgáltatók”) segítségével oldják meg a beérkező, illetve a kimenő hívások útválasztását a nyilvános kapcsolt telefonhálózaton (PSTN). A Telefonszolgáltatók és szolgáltatási területeik a Mobil- és Telefonszolgáltatók listájában találhatók. A Google-telefonszolgáltatások használatával az Ügyfél arra utasítja a GTSP-t, hogy önállóan vagy Társult vállalkozásain keresztül a Telefonszolgáltatókkal elvégeztesse a következőket:

          1. (1) a beérkező, illetve a kimenő hívások útválasztása; valamint

          2. (2) az Ügyféladatok független adatkezelőként történő feldolgozása a szolgáltatási területüknek megfelelő országokban:

            1. a) az útválasztási szolgáltatásból fakadó minimálisan szükséges mértékben; valamint

            2. b) a vonatkozó törvényeket (többek között az európai adatvédelmi törvényeket és távközlési előírásokat) betartva.

      3. Az egyértelműség végett: a Telefonszolgáltatók nem További adatfeldolgozók (A Felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés meghatározásának értelmében).

    • 8.3 Kiegészítő fizetési feltételek.

      1. (a) Google-telefonszolgáltatási számlák. A vonatkozó Díjak és a Google-telefonszolgáltatásoknak az Ügyfél vagy a Végfelhasználók általi használatából fakadó egyéb költségek számláját a Google Workspace egyéb szolgáltatásaitól elkülönítve állítjuk ki, és ezekre a Google-telefonszolgáltatási szerződés fizetési feltételei vonatkoznak.

      2. (b) Hívásdíjak. A Díjakon kívül az Ügyfél a hívások után is fizet a GTSP-nek. Az így esetleg keletkező költség a használaton alapul. Az ilyen használati költség kiszámítása az aktuálisan érvényes Hívásdíjak alapján történik.

      3. (c) Adók. A Google-telefonszolgáltatási szerződés minden ellenkező értelmű rendelkezése ellenére és az esetlegesen rendelkezésre álló, adómentességet igazoló dokumentumokra való tekintet nélkül az Ügyfél köteles megfizetni a vonatkozó adókat. A kiszámlázott adók között olyan adók is szerepelhetnek, amelyeket azért kell megfizetni, mert a Végfelhasználó nem abban az országban vette igénybe a Google-telefonszolgáltatásokat, amelyben általában szokta.

    • 8.4 A Google Voice-szal kapcsolatos követelmények; a GTSP felelősségének korlátozása.

      1. (a) A Google Voice-szal kapcsolatos követelményekA jelen 8.4(a) szakasz csak a Google Voice-ra vonatkozik, a Google Meet-telefonszolgáltatásokra NEM érvényes. A Google Voice szolgáltatás használatához külön széles sávú vagy mobilinternet-kapcsolatra, valamint olyan végfelhasználói eszközre lehet szükség, amely teljesít bizonyos műszaki követelményeket. A Google Voice országon kívüli vagy más roamingzónában való használata után a Végfelhasználó mobilszolgáltatója magasabb díjat számíthat fel.

      2. (b) A GTSP felelősségének korlátozása. A GTSP nem felel a Google-telefonszolgáltatásokban jelentkező, a következőkben fellépő késések, kiesések vagy zavarok miatti kimaradásokért és hibákért: (i) az Ügyfél adatkapcsolata, (ii) a Telefonszolgáltatók hálózatai és (iii) az Ügyfelek vagy a Végfelhasználók eszközei. A Google-telefonszolgáltatások mobileszközön történő használata fogyaszthatja a Végfelhasználó által a mobilszolgáltatójától vásárolt hívási vagy adatkeretet.

    • 8.5 A Google Voice funkcióiA jelen 8.5-ös szakasz csak a Google Voice-ra vonatkozik, a Google Meet-telefonszolgáltatásokra NEM érvényes.

      1. (a) Szám hozzárendelése és rendelkezésre állása. Ahol a Google Voice lehetővé teszi a telefonszámok hozzárendelését, az alábbiak érvényesek:

        1. (i) a szám aktiválásához szükség lehet arra, hogy a GTSP összegyűjtse a vonatkozó távközlési szabályok által előírt adatokat, például az Ügyfél értesítési címét és adószámát;

        2. (ii) egyes országokban csak olyan értesítési cím adható meg, amely a hozzárendelendő számhoz tartozó területen található;

        3. (iii) előfordulhat, hogy a szám kért aktiválása nem végezhető el azonnal; és

        4. (iv) az inaktív számokat eltávolíthatják az Ügyfél fiókjából.

      2. (b) Számhordozás. Az Ügyfél kérheti meglévő telefonszámainak más szolgáltatótól a Google Voice szolgáltatásba történő átvitelét a Google Voice számhozzárendelési lehetőségeihez mérten, valamint kérelmezheti a hozzá rendelt telefonszámok másik szolgáltató általi átadását az alábbi 8.5(b)(i)–(iv) szakasznak megfelelően.

        1. (i) Az Ügyfél kötelezettségei. Az Ügyfél felelős (A) a számhordozási kérelemmel kapcsolatban a GTSP számára biztosított információk pontosságáért; (B) a számhordozással kapcsolatos díjak megfizetéséért, ideértve a fennmaradó számok és előfizetési csomagok díjait is; valamint (C) a vonatkozó törvények által megengedett mértékben minden, a GTSP számára a számmal kapcsolatban a sikeres számhordozás időpontjáig fizetendő Díjért.

        2. (ii) A szolgáltatás megszüntetése. A GTSP a vonatkozó Végfelhasználói engedély visszavonása vagy lejárata után szabaddá tehet minden olyan Google Voice-telefonszámot, amelyet az Ügyfél az engedély visszavonása vagy lejárata előtt nem vitt át másik szolgáltatóhoz.

      3. (c) Hívóazonosító. Ahol ez technikailag megvalósítható, a Google Voice lehetővé teszi az Ügyfél Google Voice-telefonszámának megjelenítését a fogadó eszközökön. A Végfelhasználók véglegesen vagy az egyes hívásokra vonatkozóan is kikapcsolhatják a telefonszám megjelenítését. Technikai okokból előfordulhat, hogy a GTSP nem tudja minden esetben – így például a segélyhívó számok hívásakor – kikapcsolni a Google Voice-telefonszámok megjelenítését.

      4. (d) Hívószámok letiltása. A technikai lehetőségekhez mérten az Ügyfél kérésére a GTSP letilthatja vagy engedélyezheti, hogy a Google Voice használatával történjen bizonyos számok, számtartományok vagy számtípusok (többek között emelt díjas szolgáltatások számainak) hívása.

      5. (e) A hívások rögzítése. A Google Voice lehetővé teheti a Végfelhasználók számára a telefonbeszélgetések rögzítését. Az Ügyfél vállalja, hogy beleegyezés nélkül nem rögzíti, valamint beleegyezés nélkül a Végfelhasználóinak sem engedi rögzíteni a telefonbeszélgetéseket, ha a vonatkozó jogszabályok és rendeletek csak a hívott fél beleegyezése esetén engedélyezik a beszélgetések rögzítését.

    • 8.6 A Google-telefonszolgáltatásokra vonatkozó korlátozások. A Google-telefonszolgáltatások:

      1. (a) nem biztosítanak operátor által támogatott tárcsázási és hívási szolgáltatásokat rövid kódokra (az ilyen hívásokért további díjat számíthatnak fel);

      2. (b) nem teszik lehetővé az „R-beszélgetést” (vagyis az olyan hívásokat, amelyekért a hívott fél fizet); valamint

      3. (c) nem támogatják bizonyos számok, például az emelt díjas telefonszámok hívását.

    • 8.7 A Google Voice használatára vonatkozó korlátozásA jelen 8.7-es szakasz csak a Google Voice-ra vonatkozik, a Google Meet-telefonszolgáltatásokra NEM érvényes. Az Ügyfél nem bocsátja rendelkezésre a telefonszámát, nem biztosít hozzáférést a Google Voice szolgáltatáshoz, valamint semmilyen más módon sem teszi lehetővé a szolgáltatás használatát olyan személyek számára, akik az adott joghatóság törvényei szerint még nem töltötték be a jogi beleegyezési korhatárt. A GTSP felfüggesztheti vagy véglegesen letilthatja azokat a fiókokat, amelyeket ilyen személyek használnak, vagy amelyeket ilyen személyeknek bocsátottak rendelkezésére.

    • 8.8 Segélyhívó szolgálatokA 8.8(a) pont csak a Google Meet-telefonszolgáltatásokra vonatkozik, a Google Voice-ra NEM érvényes. A 8.8-as szakasz minden további pontja ((b)–(f)) csak a Google Voice-ra vonatkozik, a Google Meet-telefonszolgáltatásokra NEM érvényes.

      1. (a) Egyirányú tárcsázás. A Google Meet-telefonszolgáltatások egyirányú tárcsázási funkcióit használó Végfelhasználók nem tudják felhívni a segélyhívó szolgáltatásokat, és nem is tudják fogadni azok hívását. Az Ügyfél köteles a Végfelhasználóinak alternatív lehetőségeket biztosítani a segélyhívó szolgálatok hívására.

      2. (b) Kétirányú tárcsázás. A Google Voice támogatja a segélyhívó szolgálatok hívását. Az IP-telefonos segélyhívási szolgáltatásokra a hagyományos segélyhívási szolgáltatásokhoz képest bizonyos korlátozások vonatkoznak, és eltérően is működnek a hagyományos segélyhívásoktól, az alábbi rendelkezésekben ismertetettek szerint; a Regionális feltételekben további országspecifikus korlátozások is szerepelnek. Az Ügyfél ezennel tudomásul veszi és elfogadja a következőket a segélyhívó szolgálatoknak indított hívások tekintetében:

        1. (i) A segélyhívási szolgáltatás leírása. A Google Voice kétirányú tárcsázási funkcióit használó Végfelhasználók díjmentesen hívhatják a segélyhívó szolgálatokat, illetve díjmentesen fogadhatják a segélyhívó szolgálatok hívásait. A rendelkezésre álló segélyhívó szolgálatok köre a Végfelhasználó tartózkodási helyétől függően eltérő. Amikor a Végfelhasználó felhív egy segélyhívó szolgálatot, a GTSP átadja a segélyhívó szolgálat operátorának a Végfelhasználó Ügyfél által a Google-nak megadott telefonszámát és címét (lásd lentebb a 8.8(d) [Az Ügyfél kötelezettségei] szakaszt). Előfordulhat, hogy a Végfelhasználónak meg kell adnia a tartózkodási helyét és azt a telefonszámot, amelyen vissza lehet hívni, mert az operátor nem minden esetben rendelkezik ezekkel az információkkal.

        2. (ii) A segélyhívási szolgáltatásra vonatkozó korlátozások. A Google Voice segélyhívási szolgáltatásának rendelkezésre állására a következő korlátozások vonatkoznak: (A) az internetszolgáltatás vagy az elektromos hálózat kimaradásai vagy zavarai esetén előfordulhat, hogy a szolgáltatás nem áll rendelkezésre; (B) a hagyományos segélyhívásokhoz képest tovább tarthat a segélyhívásokat fogadó központ kapcsolása, illetve előfordulhat, hogy a hívást nem sikerül kapcsolni, vagy a hívó fél foglalt jelzést hall; (C) előfordulhat, hogy a segélyhívások megfelelően beérkeznek a segélyhívásokat fogadó központba, de a rendszer nem adja át automatikusan a Végfelhasználó telefonszámát vagy tartózkodási helyét, vagy a segélyszolgálat operátora nem tudja visszahívni a hívó felet; (D) a roamingolás közben indított segélyhívásokat a rendszer a Végfelhasználó regisztrált címének megfelelő helyi segélyhívásokat fogadó központba kapcsolhatja (az Ügyfél köteles javasolni a Végfelhasználóknak, hogy roamingolás közben a natív tárcsázót használják a segélyhívásokhoz); (E) a siket, nagyothalló és beszédproblémákkal élő felhasználóknak a 711-es hívószám vagy helyi megfelelője helyett közvetlenül a helyi segélyszolgálatokat kell hívniuk TTY vagy akadálymentesített kapcsolási szolgáltatás használatával; (F) ha a Végfelhasználók több, a fiókjuk számához hozzárendelt eszközzel is rendelkeznek, (i) előfordulhat, hogy nem minden ilyen eszközükön cseng ki a segélyhívásokat fogadó központtól érkező visszahívás; valamint (ii) a segélyszolgálat operátora a Végfelhasználó személyes telefonszámától eltérő számot láthat; (G) ha a Végfelhasználó letiltotta a bejövő hívásokat, előfordulhat, hogy a segélyhívásokat fogadó központ nem tudja őt visszahívni; (H) ha a hívást nem sikerül kapcsolni a Google Voice rendszerén keresztül, a szolgáltatás az eszköz natív tárcsázójához irányíthatja a Végfelhasználót, hogy ott kezdeményezze a segélyhívásokat; továbbá (I) ebben a hívási szolgáltatásban nem indíthatók segélyhívások (i) a csak bejövő hívások fogadására alkalmas Google Voice-számokról és (ii) olyan hívásokkal, amelyeket a felhasználó mobilszolgáltatójának telefonhálózatán keresztül kapcsolnak a Végfelhasználó eszközén futó natív tárcsázó használata esetén.

      3. (c) SMS-küldés segélyhívó szolgálatoknak. Előfordulhat, hogy a Google Voice rendszerén keresztül nem lehet SMS-t küldeni a segélyhívó szolgálatoknak. Az sem kizárt, hogy a Google Voice segélyhívó szolgálatok SMS-ben történő elérésére biztosított lehetőségei Wi-Fi-hálózaton nem támogatottak.

      4. (d) Az Ügyfél kötelezettségei. A 8.8(b) (Kétirányú tárcsázás) szakasz tekintetében az Ügyfél felel a következőkért: (i) annak biztosításáért, hogy a Google Voice rendszerében az egyes Végfelhasználók regisztrált címe az az aktuális fizikai cím legyen, ahonnan a Végfelhasználó a Google Voice szolgáltatást használni fogja (az aktuális címek megadásának elmulasztása esetén előfordulhat, hogy a rendszer nem a megfelelő hívásfogadó központot kapcsolja; illetve a címek megadásának elmulasztása késleltetheti a Végfelhasználónak történő segítségnyújtást); (ii) azért, hogy tájékoztassa a Végfelhasználókat arról, hogy a fizikai címüket meg fogja osztani a Telefonszolgáltatókkal; (iii) azért, hogy tájékoztassa a Végfelhasználókat, hogy a segélyhívásokat fogadó központ kapcsolása után szükség lehet a fizikai helyük és a visszahívási telefonszámuk megadására; (iv) annak biztosításáért, hogy a Végfelhasználók más módon is fel tudják hívni a segélyhívó szolgálatokat; valamint (v) azért, hogy tájékoztassák a Végfelhasználókat a segélyhívásokra vonatkozó korlátozásokról (az Ügyfél a support.google.com/voice/go/emergency-services

         oldalról tölthet le egy olyan figyelmeztető címkét, amelyet kinyomtathat, és a Google Voice szolgáltatással használt összes eszközre felragaszthat).

      5. (e) Vészhelyzeti riasztások. Előfordulhat, hogy a Google Voice-on keresztül nem jelennek meg a vészhelyzeti riasztások, ha az eszközök csak Wi-Fi használatára vannak beállítva, vagy nem érhető el mobilszolgáltatás.

      6. (f) A segélyhívó szolgálatokkal kapcsolatos felelősség kizárása. A GTSP és minden Társult vállalkozása a lehető legteljesebb mértékben kizár a Google-telefonszolgáltatási szerződés jogkövetkezményei közül minden olyan (közvetlen vagy közvetett) kárért való felelősséget (legyen az szerződésben foglalt, károkozással kapcsolatos [köztük gondatlanságból eredő] vagy egyéb eset), amely abból fakad, vagy azzal kapcsolatban következik be, hogy a Google Voice használatával érnek el vagy próbálnak elérni segélyhívó szolgálatokat, ideértve többek között az ilyen szolgáltatások elérésének sikertelenségét, a segélyhívó szolgálatok intézkedésének bármilyen késését, a segélyhívó szolgálatok hívásfogadó központjainak vagy operátorainak viselkedését, illetve a segélyhívó szolgálatoknak a Telefonszolgáltatók vagy más olyan harmadik felek által átadott adatok pontatlanságát, amelyeket a GTSP vagy Társult vállalkozásai a segélyhívó szolgálatokhoz való hozzáférés biztosításához igénybe vesznek.

    • 8.9 Felfüggesztés. A Google-telefonszolgáltatási szerződésben leírt felfüggesztési jogokon felül a GTSP letilthatja a bejövő és a kimenő Google-telefonszolgáltatási hívásokat és üzeneteket, ha a GTSP megalapozottan arra a megállapításra jut, hogy az Ügyfél vagy bármely Végfelhasználó tömeges vagy automatizált üzenetek, illetve kéretlen kereskedelmi üzenetek generálására vagy elősegítésére használja a Google-telefonszolgáltatásokat.

    • 8.10 A Google Voice használatának Ügyfél általi felmondásaA jelen 8.10-es szakasz csak a Google Voice-ra vonatkozik, a Google Meet-telefonszolgáltatásokra NEM érvényes. Az egyéb felmondási jogokon felül az Ügyfél a GTSP-t erről írásban értesítve bármikor felmondhatja a Google Voice használatát. Szerződésbontás esetén az Ügyfél köteles azonnal beszüntetni a Google Voice használatát.

    • 8.11 További kifejezések meghatározása.

      1. A „Hívásdíjak” – (i) a Google Voice esetében a https://voice.google.com/rates weboldalon, illetve a (ii) Google Meet-telefonszolgáltatás esetében a https://meet.google.com/u/0/tel/rates weboldalon megtalálható mindenkori díjak.

      2. Végfelhasználó” – (i) a Google Voice szempontjából minden olyan személy potenciális felhasználónak számít, aki fizikailag jelen van azon a helyen, ahol egy, a Google Voice szolgáltatáshoz csatlakozó eszköz található és használható; (ii) a Google Meet szempontjából minden olyan személy potenciális felhasználónak számít, aki a Google Meet-telefonszolgáltatások használatával tárcsázhat be Google Meet-megbeszélésekbe, illetve indíthat hívásokat ilyen megbeszélésekből.

      3. Díjak” – A Google Voice tekintetében a https://workspace.google.com/voice oldalon felsorolt díjak.

      4. Segélyhívásokat fogadó központ” – a Végfelhasználó regisztrált tartózkodási helyének megfelelő, segélyhívások fogadásával foglalkozó központ.

      5. Regionális feltételek” – a https://workspace.google.com/terms/service-terms/voice/regional_terms.html oldalon közzétett feltételek.

      6. Telefonszolgáltató” – meghatározása a jelen Szolgáltatásspecifikus feltételek 8.2(b) (Telefonszolgáltatók) szakaszában olvasható.

      7. Mobil- és Telefonszolgáltatók listája” – a Mobil- és Telefonszolgáltatók aktuális listája, amely (i) a Google Voice esetében a https://workspace.google.com/terms/service-terms/voice/providers.html oldalon, (ii) a Google Meet-telefonszolgáltatások esetében pedig a https://workspace.google.com/terms/service-terms/meet-telephony/providers.html oldalon található.

      *Ha egy offline dokumentum „Google Voice-szolgáltatóra” vagy „GVSP”-re hivatkozik, az ilyen hivatkozás a „Google-telefonszolgáltatóra” vagy „GTSP”-re való hivatkozásnak minősül a kifejezések jelen Szolgáltatásspecifikus feltételekben és a Google-telefonszolgáltatási szerződésben való használatának értelmében.

    9. Google SIP Link.

    • 9.1 A Google SIP Link kiegészítő feltételei. A Google SIP Linknek az Ügyfél általi használatára a következő feltételek vonatkoznak:

      1. (a) A telefonszámoknak az Ügyfél SIP-szolgáltatójához történő áthordozását a SIP-szolgáltató köteles elvégezni.

      2. (b) Az Ügyfél tudomásul veszi és beleegyezik, hogy a Google felhívhatja az Ügyfelet az Ügyfél trönkkonfigurációjának ellenőrzése, illetve a számok tulajdonjogának ellenőrzése végett. Az Ügyfél hozzájárulását adja az ilyen bejövő hívásokhoz, az automatikus rendszerből érkezőket is beleértve.

      3. (c) Az Ügyfél felelőssége gondoskodni arról, hogy a Google SIP Link-felhasználók által a segélyhívó szolgálatoknak indított hívásokat a SIP-szolgáltatón keresztül építse fel a rendszer. Továbbá az Ügyfél köteles szükség szerint frissíteni a hely- és címadatait azért, hogy a SIP-szolgáltatón keresztül felhívhatók legyenek a segélyhívó szolgálatok.

      4. (d) Az egyértelműség végett: a SIP-szolgáltatók nem További adatfeldolgozók (A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés meghatározásának értelmében).

    • 9.2 További kifejezések meghatározása.

      1. „SIP-szolgáltató” az Ügyfél rendszerintegrátor, szolgáltató vagy egyéb partnere, amely a Google Voice-tól független telefonszolgáltatást biztosít az Ügyfélnek.

    10. Google Drive. A következő feltételek csak a Drive-ra érvényesek:

    • 10.1 A Google Drive használata tartalomterjesztés céljából. A Google Drive nem használható tartalomterjesztési hálózatként, és a Google korlátozhatja a használatát és az elérését abban az esetben, ha (saját észszerű döntése alapján) megállapítja, hogy az Elfogadható használat irányelveibe ütköző módon veszik igénybe, vagy videós tartalmak szerzőijog-bitorlására, valamint törvénytelen vagy tömeges terjesztésére használják. A Google Drive-on tárolt összes olyan videónak meg kell felelnie a YouTube közösségi irányelveinek (lásd a https://www.youtube.com/howyoutubeworks/policies/community-guidelines/ oldalon vagy egy ennél újabb URL-címen), amelyet az Ügyfél domainjén kívül nyilvánosan megosztanak.

    11. AppSheet. A következő feltételek csak az AppSheetre érvényesek:

    • 11.1 A szerződés hatálya. A Szerződés (a jelen Szolgáltatásspecifikus feltételeket is beleértve) csak azokban az esetekben vonatkozik az AppSheet szolgáltatásnak az Ügyfél általi használatára, amikor a Végfelhasználók a Végfelhasználói fiókjukkal férnek hozzá az AppSheethez, nem vonatkozik azonban a https://www.appsheet.com weboldalon megvásárolt AppSheet-csomagokra.

    • 11.2 Az AppSheet felügyelete. Ha az Ügyfél AppSheet-csomagja további szabályozási lehetőségeket tartalmaz (amint azt a https://about.appsheet.com/pricing/ weboldal ismerteti), akkor az AppSheet kezelésére és felügyeletére szolgáló lehetőségek csak az AppSheet külön kijelölt Adminisztrátorainak állnak rendelkezésére.

    • 11.3 Fizetési feltételek. Az „Árak” fogalmának meghatározása módosul, a https://solutions.appsheet.com/pricing oldalon közölt árak értendők rajta, kivéve, ha egy kiegészítésben vagy Megrendelőlapon ettől eltérő megállapodás születik.

    • 11.4 Adatforrások. Az Adatforrásoknak az Ügyfél általi, a Szolgáltatásokkal kapcsolatos használatára az Ügyfél és az érintett Adatforrás szolgáltatója által elfogadott általános szerződési feltételek vonatkoznak, és ezek az irányadók. A szerződő felek tekintetében az Ügyfél viseli a kizárólagos felelősséget az ilyen általános szerződési feltételekért, így azért is, hogy biztosan engedélyezzék a Google számára az érintett Adatforrásokhoz való hozzáférést, valamint az AppSheet biztosítására történő használatukat.

    • 11.5 AppSheet-szoftverek. Ha a Google AppSheet-szoftvereket (köztük esetleg harmadik fél szoftverét) bocsát rendelkezésére az Ügyfélnek, akkor a Google jogdíjmentes (a Google eltérő rendelkezésének hiányában), nem kizárólagos, nem átruházható licencet biztosít az Ügyfélnek a Szerződés tartamára, ezzel feljogosítja az Ügyfelet az említett Szoftvereknek a reprodukálására és használatára abból a célból, hogy a Végfelhasználók számára biztosítson egy Ügyfélalkalmazást. A Google az Ügyfél tájékoztatása mellett további korlátozásokat érvényesíthet a licencre. Az AppSheet-szoftvereknek az Ügyfél általi exportálása, újraexportálása, átruházása, illetve használata a jelen Szerződés hatálya alá esik (beleértve a Szolgáltatások használatára vonatkozó korlátozásokat és megfelelőségi kötelezettségeket, amelyek kivétel nélkül vonatkoznak az AppSheet-szoftverekre is), ezenkívül vonatkozhatnak rá harmadik felek licencfeltételei, illetve az Exportszabályozási törvényekben előírt követelmények. A felek közötti jogviszony tekintetében a Google fenntartja magának minden, az AppSheet-szoftverekhez fűződő szellemi tulajdonjogát. Mindkét fél kijelenti és szavatolja, hogy betart minden vonatkozó jogszabályt és rendeletet az AppSheet-szoftverek szolgáltatása, illetve használata során (értelemszerűen). A SZERZŐDÉS KIFEJEZETT RENDELKEZÉSEIN TÚLMENŐEN AZ APPSHEET-SZOFTVEREKET A „MINDENKORI ÁLLAPOTUKBAN”, BÁRMIFÉLE KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS SZAVATOSSÁG ÉS NYILATKOZATOK NÉLKÜL BIZTOSÍTJUK.

    • 11.6 Nem fizetős verziók.

      1. (a) Korlátozások. Az AppSheet nem fizetős verzióira korlátozások vonatkoznak, és nem jár hozzájuk Technikai ügyfélszolgálat, továbbá az AppSheet bizonyos funkciói nem feltétlenül vehetők igénybe a nem fizetős verziókban. A Google kártalanítási kötelezettségei nem vonatkoznak az AppSheet nem fizetős verzióinak használatára.

      2. (b) Az aktivitás hiánya miatti felmondá. A Google fenntartja magának a jogot arra, hogy 30 nappal előre történő értesítés mellett megszüntesse az AppSheet valamelyik nem fizetős verziójának nyújtását egy végfelhasználónak, ha egy 60 napos időtartamon belül (a) a Végfelhasználó nem fért hozzá az AppSheethez, vagy (b) nem volt semmilyen aktivitás a Végfelhasználó egyetlen Ügyfélalkalmazásában sem.

    • 11.7 Az AppSheet megszüntetése. A Google legalább 12 hónappal előre értesíti az Ügyfelet az AppSheet (vagy a hozzá kapcsolódó lényegi funkciók) megszüntetéséről, kivéve, ha a Google lényegi szempontból hasonló Alapszolgáltatással vagy funkcióval helyettesíti a megszüntetett Alapszolgáltatást vagy funkciót. A jelen 11.7 (Az AppSheet megszüntetése) szakasz egyáltalán nem korlátozza a Google lehetőségét arra, hogy módosításokat végezzen a vonatkozó jogszabályok betartása, érdemi biztonsági kockázat kezelése, illetve jelentős gazdasági vagy anyagi teher elkerülése érdekében.

    • 11.8 Terméktámogatás.

      1. (a) Kiegészítések. A „Google Workspace Terméktámogatási szolgáltatás használatára vonatkozó irányelvek” fogalma módosul: az AppSheet támogatási szolgáltatás használatára vonatkozó mindenkori, a https://www.appsheet.com/Home/TSSG weboldalon olvasható irányelvek értendők rajta

      2. (b) Ügyfélalkalmazások. Az Ügyfélalkalmazások terméktámogatásáért az Ügyfél felel.

    • 11.9 További kifejezések meghatározása.

      1. Az „AppSheet-szoftverek” fogalmán bármely, a Google által az AppSheethez kapcsolódóan biztosított letölthető eszköz, szoftverfejlesztő készlet, illetve más hasonló számítógépes szoftver értendő, továbbá a Google által az ilyen AppSheet-szoftverekhez esetenként kiadott frissítések.

      2. Az „Ügyfélalkalmazás” fogalmán az olyan szoftverprogramok értendők, amelyeket az Ügyfél az AppSheet segítségével készít vagy üzemeltet.

      3. Az „Adatforrás” a Google vagy harmadik felek által biztosított, itt felsorolt adatforrásokra utal: https://www.appsheet.com/Home/StartWithData.

    12. A Workspace Generatív AI-szolgáltatásai. A következő feltételek csak a Workspace Generatív AI-szolgáltatásaira érvényesek:

    • 12.1 Felelősségkizárás. A Workspace Generatív AI-szolgáltatásai (i) kialakulóban lévő technológiát használnak, (ii) pontatlan vagy sértő Generált kimenetet biztosíthatnak; továbbá (iii) olyan tartalmakat állíthatnak elő, amelyek nem tükrözik a Google nézeteit. A Generált kimenet sem kialakításának, sem rendeltetésének következtében nem alkalmas arra, hogy teljesítse az Ügyfél szabályozói, jogi vagy egyéb kötelezettségeit, sem arra, hogy orvosi, jogi, pénzügyi vagy más szakmai tanácsadást helyettesítsen.

    • 12.2 Hasonló Generált kimenetek. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Workspace Generatív AI-szolgáltatásai bizonyos esetekben azonos vagy hasonló Generált kimenetet állíthatnak elő több Ügyfélnek.

    • 12.3 A tiltott használatra vonatkozó irányelvek. A Workspace Generatív AI-szolgáltatásainak a https://policies.google.com/terms/generative-ai/use-policy weboldalon található Tiltott használati irányelvei – a mindenkori átdolgozott formájukban – részét képezik az Elfogadható használat irányelveinek.

    • 12.4 A használat korlátozása. Az Ügyfél nem használhatja a Generált kimenetet arra, és a végfelhasználóknak sem engedheti meg a kimenet használatát arra, hogy (i) bemeneti adatként használják fel a Workspace Generatív AI-szolgáltatásokkal vagy más Google Workspace-szolgáltatásokkal konkuráló modellek kifejlesztése során; sem arra (ii) hogy visszafejtsék vagy kinyerjék bármelyik Google Workspace-szolgáltatást vagy modelljét (kivéve amilyen mértékben az ilyen korlátozást kifejezetten tiltják a vonatkozó jogszabályok).

    • 12.5 A Szolgáltatások használata és rendelkezésre állása. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy (i) nem fogja a Google által megadott korlátokat túllépő módon használni a Workspace Generatív AI-szolgáltatásait, és ezt a Végfelhasználóinak sem engedi meg, valamint hogy (ii) a Workspace Generatív AI-szolgáltatások használata függ a Szolgáltatások rendelkezésre állásától, amint ezt a https://support.google.com/a/answer/13853332 weboldal ismerteti.

    • 12.6 Életkori korlátozások. Az Ügyfél nem engedélyezheti 18 éven aluli Végfelhasználóknak a Workspace Generatív AI-szolgáltatásainak használatát.

    • 12.7 Egészségügyi korlátozások. Az Ügyfél nem használhatja a Workspace Generatív AI-szolgáltatását klinikai célokra (az egyértelműség végett: a nem klinikai kutatás, az ütemezés és más adminisztratív tevékenységek nem esnek korlátozás alá), orvosi tanácsok, orvosi kezelés és diagnózis adására, sem bármiféle olyan módon, amelyet nem felügyel valamilyen klinikai, orvosi, egészségügyi vagy más felügyeleti szerv, illetve amely nem követeli meg ilyen szervek engedélyét vagy jóváhagyását, és az ilyen célú használatot a Végfelhasználóknak sem engedélyezheti.

    • 12.8 Vélelmezhető szabályszegések. A Google-nak jogában áll azonnali hatállyal felfüggeszteni vagy megszüntetni a Workspace Generatív AI-szolgáltatásoknak az Ügyfél általi használatát a fenti 12.4–12.6 szakaszában foglaltak vélelmezhető megszegése alapján.

    • 12.9 Korlátozások. A 12.6 és a 12.7 szakaszban foglalt korlátozások „Korlátozásnak” vagy „Használati korlátozásnak” minősülnek a vonatkozó Szerződés értelmében.

    • 12.10 A Google további kártalanítási kötelezettségei.

      1. (i) Generált kimenet. A jelen Szerződés értelmében a Google-ra vonatkozó kártalanítási kötelezettségek azokra a tényállításokra is kiterjednek, amelyek szerint a Generatív AI egy, a Kártalanítás hatálya alá eső szolgáltatásából származó módosítatlan Generált kimenet sérti egy harmadik fél szellemi tulajdonjogait. A jelen (i) (Generált kimenet) alpont nem vonatkozik a tényállításra, ha az olyan Generált kimenettel függ össze, amelynek az esetében: (1) az Ügyfél olyan Generált kimenetet hoz létre vagy használ, amelyről tudta vagy tudnia kellett volna, hogy vélhetően jogsértő, (2) az Ügyfél (vagy az Ügyfél utasítására a Google) figyelmen kívül hagyja, kikapcsolja vagy megkerüli azokat a forrásmegjelöléseket, szűrőket, útmutatásokat vagy más eszközöket, amelyeket a Google fog rendelkezésre bocsátani, és amelyek arra szolgálnak, hogy segítsenek az Ügyfélnek felelős módon felhasználni a Generált kimenetet, (3) az Ügyfél azt követően használja fel az ilyen Generált kimenetet, hogy a jogtulajdonos vagy meghatalmazottja értesítette a jogsértés tényállításáról, vagy (4) a tényállítás védjegyhez fűződő jogon alapul, és a Generált kimenetnek az Ügyfél általi kereskedelmi célú felhasználásából ered. A „Generatív AI kártalanítás hatálya alá eső szolgáltatása” fogalom azokra a Szolgáltatásokra és funkciókra utal, amelyek fel vannak sorolva a https://cloud.google.com/terms/generative-ai-indemnified-services weboldalon, amennyiben a Szolgáltatás használatáért az Ügyfél fizet, és a Szolgáltatásra vagy funkcióra nem vonatkozik jóváírás, sem díjmentes szintű használat.

      2. (ii) Betanítási adatok. A Google-nak a jelen Szerződés értelmében fennálló kártalanítási kötelezettsége kiterjed az olyan tényállításokra, amelyek arra vonatkoznak, hogy a Generatív AI szolgáltatás által alkalmazott bármely Google-modell létrehozására használt betanítási adatok sértik egy harmadik fél szellemi tulajdonjogait Ez a kártalanítás nem terjed ki az olyan, konkrét Generált kimenetekre vonatkozó tényállításokra, amelyek a fenti (i) (Generált kimenet) alpont hatálya alá eshetnek.

    • 12.11 Betanítási korlátozás. Az Ügyfél előzetes engedélye vagy utasítása nélkül a Google nem használhatja fel az Ügyféladatokat semelyik, a Google Workspace Generatív AI-szolgáltatásait segítő mesterségesintelligencia-modelljének betanítására és tökéletesítésére.

    • 12.12 További kifejezések meghatározása.

      • A „Generált kimenet" fogalma az Ügyfél vagy Végfelhasználói által a Workspace Generatív AI-szolgáltatásaival az Ügyfél Workspace-fiókjával, az általuk ezekben a szolgáltatásokban beküldött adatok vagy tartalmak alapján generált vagy kapott adatokat vagy tartalmakat jelöli. A Generált kimenet az Ügyféladatok közé tartozik.

      • A „Workspace Generatív AI-szolgáltatások” fogalma a (i) Gemini for Google Workspace szolgáltatást, továbbá (ii) a Google Workspace-szolgáltatások más, generatív mesterséges intelligenciára épülő funkcióit jelölik.

    13. A felhasználói élménnyel kapcsolatos kutatás. Ha az Ügyfél regisztrál a Google Workspace Google Cloud nyújtotta felhasználói élményre irányuló kutatási programra, akkor az Ügyfél részvételére a Google Cloud nyújtotta felhasználói élményre vonatkozó kutatási panel kiegészítése érvényes, amely ezen a címen olvasható: https://cloud.google.com/terms/user-experience-research.

    14. Ügyféloldali titkosítás. A Google és az Ügyfél közötti jogviszony tekintetében az Ügyfél viseli a kizárólagos felelősséget az Ügyfél által választott külső kulcskezelési szolgáltatás minden aspektusáért, beleértve az Ügyféloldali titkosítással való használatra általa generált összes titkosítási kulcsot is. Tekintet nélkül A felhőbeli adatfeldolgozásról szóló kiegészítés ennek ellentmondó rendelkezéseire, a Google nem képes helyreállítani a titkosítási kulcsokat, sem a velük titkosított Ügyféladatokat abban az esetben, ha a titkosítási kulcs elvész, megsérül, vagy ellopják a kulcsot. Az Ügyféloldali titkosítás teljes egészében hozzáférhetetlenné válik minden érintett Szolgáltatás számára, ha a külső kulcskezelési szolgáltatás leáll, vagy hozzáférhetetlenné válik.

    15. Regionális feltételek.

    • 15.1 Japán. Ha az Ügyfél számlázási címe Japánban található, akkor a Gmail, a Chat és a Meet szolgáltatást a Google Connect Asia Pacific Pte. Ltd. („GCAP”) nyújtja, de a számlákat továbbra is a Google Asia Pacific Pte. Ltd. küldi. Kizárólag az előbb említett Szolgáltatások tekintetében a Google Asia Pacific Pte. Ltd. kellőképpen felhatalmazott képviselője a GCAP-nek, és a GCAP nevében vállal szerződéses kötelezettséget.

    • 15.2 Franciaország. Az Ügyfél köteles a vonatkozó mértékben betartani a francia PGSSI-S nevű jogszabályt, amely az egészségügyi információs rendszerek általános biztonságát szabályozza.

Előző verziók

2023. november 20.

2023. október 12.

2023. augusztus 14.

2023. május 31.

2023. május 3.

2023. január 11.

2022. október 31.

2022. október 11.

2022. szeptember 22.

2022. szeptember 19.

2022. július 7.

2022. március 31.

2022. március 15.

2022. február 1.

2021. szeptember 30.

2021. június 3.

2021. április 14.

2020. december 21.

2020. október 6.