SZERZŐDÉS A GOOGLE APPS INTERNETSZOLGÁLTATÓKNAK (fizetett) CSOMAGHOZ

  • A jelen Szerződés a Google Workspace internetszolgáltatóknak csomaghoz (fizetett) című szerződés (a “Szerződés”) a Google Inc. nevű, az Egyesült Államok Delaware államában működő vállalat, amelynek központja az 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, California 94043 címen található (“Google”), valamint a szerződésben foglaltakat elfogadó jogi személy (“Ügyfél”) között jön létre. A jelen Szerződés azon a napon lép hatályba, amikor Ön az alábbi “Elfogadom” gombra kattint (a “Hatálybalépés dátuma”). Ha munkaadója vagy más jogi személy nevében fogadja el a szerződést, kijelenti és garantálja, hogy: (i) teljes jogi felhatalmazással rendelkezik arra, hogy kötelezettséget vállaljon a jelen feltételekre munkaadója vagy az egyéb jogi személy nevében; (ii) elolvasta és megértette a jelen Szerződést; valamint (iii) elfogadja a Szerződést az Ön által képviselt fél nevében. Ha nem rendelkezik a szükséges jogi felhatalmazással a kötelezettségvállalásra, ne kattintson alább az “Elfogadom” gombra. A jelen Szerződés szabályozza az Ügyfél hozzáférését az (alábbiakban definiált) Szolgáltatáshoz, illetve a Szolgáltatásnak az Ügyfél általi használatát.

    • 1. A kifejezések meghatározása

      • 1.1 “Hirdetések” – a Google által a Szolgáltatással kapcsolatban nyújtott hirdetések.

      • 1.2 “Az ügyfél domainneve(i)” – az Ügyfél tulajdonában lévő, a Google által a Szolgáltatással való használatra jóváhagyott domainnév vagy -nevek (az alábbi definíciók szerint).

      • 1.3 “Végfelhasználók” – az Ügyfél azon végfelhasználói, akik használják a Szolgáltatást.

      • 1.4 “Végfelhasználói fiók” – a Google által működtetett, az Ügyfél Végfelhasználóinak a Szolgáltatás útján biztosított fiókok, amelyek képessé teszik a Végfelhasználókat a Szolgáltatás használatára.

      • 1.5 “Hostolt kommunikációs szolgáltatások” – a Google által a jelen Szerződés értelmében nyújtott hostolt szolgáltatások, amelyek Google által működtetett Végfelhasználói fiókokat biztosítanak az Ügyfél Végfelhasználóinak, a következő célokra: (i) képessé teszik a Végfelhasználókat e-mailek és/vagy azonnali üzenetek küldésére és fogadása az Ügyfél egy vagy több domainnevén és (ii) bármely más olyan funkció, termék és/vagy szolgáltatás igénybevételére, amelyet a Google bármikor nyújthat a Hostolt kommunikációs szolgáltatások keretében.

      • 1.6 “Árajánlat” – a Google által tett írásos ajánlat arra, hogy biztosítsa a Szolgáltatást az Ügyfélnek a jelen Szerződés feltételei értelmében. Minden Árajánlat magában foglalja a jelen Szerződést, és tartalmazza többek között: (i) a termékek és/vagy szolgáltatások cikkszámát; (ii) a Végfelhasználói fiókonkénti díjat; (iii) a szükséges Megrendelés becsült összegét; (iv) a Végfelhasználó domainnevét vagy -neveit; (v) az Első tartamot; és (vi) egy hivatkozási számot.

      • 1.7 “Szolgáltatás” – a Google által “Google Workspace” néven említett szolgáltatások, amelyeket a Google hostol, és amelyeket a jelen Szerződés ír le. Közéjük tartozik például a Hostolt kommunikációs szolgáltatás és a Főoldal szolgáltatás.

      • 1.8 “A szolgáltatási szintre vonatkozó szerződés”, más néven “SLA” – a következő URL-címen található szerződés: https://www.google.com/a/help/admins/partner_sla.html (vagy más, a Google által esetleg megadott URL-címen).

      • 1.9 “Főoldal” – a Google által működtetett weboldal, amely a Főoldal szolgáltatás keretében vehető igénybe.

      • 1.10 “Főoldal szolgáltatás” – az a szolgáltatás, amelynek révén az Ügyfelek egy a Google által működtetett weboldalt biztosíthatnak a Végfelhasználóiknak. Ezt a weboldalt bizonyos mértékig személyre szabhatja az Ügyfél a felügyeleti konzollal, és az oldal további testreszabási lehetőségeket nyújt minden Végfelhasználói fiókkal rendelkező Végfelhasználónak.

    • 2. Hostolt kommunikációs szolgáltatások. A Google minden kereskedelmi szempontból elvárhatót megtesz azért, hogy biztosítsa az Ügyfélnek a Hostolt kommunikációs szolgáltatásokat a jelen Szerződés tartama alatt. Az Ügyfél elfogadja, hogy a Google szolgáltathat Hirdetéseket a Hostolt kommunikációs szolgáltatásokkal kapcsolatban, és hogy a Google megtart magának minden, az ilyen hirdetésekhez kapcsolódó bevételt. A jelen Szerződés rendelkezéseinek értelmében az Ügyfél arra használhatja a Szolgáltatást, hogy (a) Végfelhasználói fiókokat biztosítson a Végfelhasználóinak, valamint (b) felügyelje ezeket a Végfelhasználói fiókokat a részére biztosított felügyeleti konzollal. A Google által gyűjtött információk tárolása és feldolgozása történhet bármely olyan országban, amelyben a Google vagy ügynökei létesítményeket működtetnek. A Hostolt kommunikációs szolgáltatások használatával az Ügyfél hozzájárul az adatok ilyen átadásához, feldolgozásához és tárolásához. Az ügyfél kizárólagos feladata, hogy figyelje az Ügyfél domainneveinek “abuse” és “postmaster” felhasználónevére beérkező e-maileket, valamint válaszoljon rájuk és egyéb módon feldolgozza őket; az Ügyfél tudomásul veszi azonban, és hozzájárul, hogy a Google is figyelje az Ügyfél ezen felhasználóneveire küldött e-maileket, és válaszoljon rájuk vagy egyéb módon feldolgozza őket. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Hostolt kommunikációs szolgáltatások nem telefonos szolgáltatások, és hogy a Hostolt kommunikációs szolgáltatások nem képesek telefonhívások fogadására és kezdeményezésére a nyilvános telefonhálózatokon keresztül, így többek között vészhelyzeti telefonhívások lebonyolítására sem alkalmasak. Az Ügyfél elfogadja, hogy a Google által a Hirdetésekkel generált, illetve más módon a Hostolt kommunikációs szolgáltatásból nyert árbevételt a Google megtartja, és az semmiféle árbevétel-megosztás hatálya alá nem vonható.

      • 2.1 Főoldal szolgáltatás. A Google minden kereskedelmi szempontból elvárhatót megtesz azért, hogy biztosítsa az Ügyfélnek a Főoldal szolgáltatást a jelen Szerződés tartama alatt. A jelen Szerződés rendelkezéseinek értelmében az Ügyfél arra használhatja a Főoldal szolgáltatást, hogy (a) Főoldalt biztosítson a Végfelhasználóinak, valamint (b) felügyelje ezeket a Főoldalakat a részére biztosított felügyeleti konzollal.

      • 2.2 Keresőmező és keresési eredmények. Az Ügyfél elfogadja, hogy a Google egy Google keresőmezőt (“Keresőmező”) jelenít meg a Főoldalon a Google által megadott pozícióban. Minden keresésnek úgy kell keletkeznie, hogy egy egyéni emberi végfelhasználó beviszi az adatokat közvetlenül a keresőmezőbe. A Google minden kereskedelmileg elvárható erőfeszítést megtesz azért, hogy a Keresőmezővel feldolgozott keresésekre válaszul keresési eredményeket (“Keresési eredmények”) biztosítson. Azt az esetet kivéve, ha az Ügyfél külön szerződést kötött a keresési és hirdetési szolgáltatásokra (“Keresési szerződés”) a Google-lal, a Keresési eredmények és a hozzájuk kapcsolódó Hirdetések a Google által működtetett weboldalakon (mindegyik “keresési eredmény oldal”), amelyeknek a formátumát és megjelenését a Google esetenként módosíthatja; az Ügyfél elfogadja, hogy a Google által az ilyen hirdetésekből szerzett bevételt, valamint a Google által a Főoldal szolgáltatásból egyéb módon nyert bevételt a Google megtartja magának, és az semmiféle árbevétel-megosztás hatálya alá nem vonható.

      • 2.3 A Főoldal tartalma. Az Ügyfél a Főoldal szolgáltatás felügyeleti konzoljával az Ügyfél által biztosított tartalom moduljait helyezheti el a Főoldalon (“Ügyfél által közzétett tartalom”). Az Ügyfél fejleszthet úgynevezett “gadgeteket” a Főoldal szolgáltatásban való elhelyezésre. Ehhez a https://www.google.com/apis/homepage/ (vagy más, a jövőben a Google által megadott URL-címen) címen elérhető API-t és fejlesztési információkat használhatja, és el kell fogadnia hozzá a Google Gadgets API Felhasználási feltételeit, amely a https://www.google.com/apis/homepage/terms.html (vagy más, a jövőben a Google által megadott URL-címen) érhető el. Továbbá a Google hozzáférést nyújthat az Ügyfélnek és/vagy a Végfelhasználóknak a Főoldal tartalmát kiegészítő, nyilvános forrásokból elérhető tartalomhoz (például aktuális hírekhez és időjárási adatokhoz) (együttesen “További tartalom”). Az Ügyfél által közzétett tartalmat az Ügyfélnek kell hostolnia; az ilyen tartalomnak a Főoldalon az Ügyfél által közzétett tartalomként megjelölt modulokban kell szerepelnie. Az Ügyfél által közzétett tartalomnak meg kell felelnie a Google ésszerű technikai elvárásainak, többek között a Google méretre, kiterjedésre, nyelvezetre és tartalomra vonatkozó szabályainak. A Google saját hatáskörében esetenként módosíthatja a Főoldal nem Ügyfél által közzétett tartalom számára lefoglalt területeit. Az előző rendelkezéseket tiszteletben tartva a felek továbbá tudomásul veszik, hogy a Végfelhasználók a Végfelhasználói fiókjuk révén képesek lesznek a Főoldal bizonyos aspektusainak testreszabására, és hogy ez a testreszabás kiterjedhet a modulok áthelyezésére és eltávolítására, és harmadik felektől származó tartalom felvételére (például RSS feedek vagy más hasonló technika segítségével). A felek megállapodnak továbbá, hogy a Főoldalon a felek általi tartalomból származó esetleges árbevételt a mindig a tartalomnak megfelelő fél tartja meg, és erre semmiféle árbevétel-megosztás vagy fizetési kötelezettségvállalás nem alkalmazható.

      • 2.4 Az Ügyfél általi tartalom helyénvalósága. Az Ügyfél elfogadja, hogy az Ügyfél által közzétett tartalomért kizárólag az Ügyfél viseli a felelősséget. A Google fenntartja magának a jogot (de nem köteles) arra, hogy előzetes vizsgálatnak vessen alá, elutasítson vagy áthelyezzen bármely, a Főoldal szolgáltatás részeként elérhető, Ügyfél által közzétett tartalmat. Az előző rendelkezést tiszteletben tartva a Google és megbízottai jogosultak arra, hogy eltávolítsák az Ügyfél által közzétett tartalmat vagy bármely más tartalmat, ha az a jelen Szerződésbe ütközik vagy más szempontból kifogásolható. Az Ügyfél tisztában van azzal, hogy a Főoldal szolgáltatás használata közben sértő, illetve vagy kifogásolható tartalommal is szembesülhet az Ügyfél, illetve a Végfelhasználók, az Ügyfél és Végfelhasználói saját kockázatukra használják a Főoldal szolgáltatást.

      • 2.5 A További tartalommal kapcsolatos felelősség kizárása. A További tartalmat harmadik felek is biztosíthatják, és ezt a Google-nak jogában áll bármikor módosítani vagy eltávolítani, akár ezeknek a harmadik feleknek a kérésére is. A További tartalmat szolgáltató Harmadik felek közé tőzsdék is tartozhatnak, és ezek megjelenítése az ilyen tőzsdék vagy a Google adatszolgáltatói követelményeinek megfelelően történik. A Google nem ellenőrzi az adatokat, és elhárít magától bármiféle erre való kötelezettséget. A Google, valamint adat- és tartalomszolgáltatói, a tőzsdék és azok minden érdekeltsége és üzleti partnerei (a) nem garantálják semmilyen adat pontosságát, helytállóságát és teljességét; (b) nem vonhatók felelősségre az adatok hibáiért, hiányosságáért és a késésükben vagy megszakadásában jelentkező problémákért, sem az adatok alapján végrehajtott cselekedetekért. Sem a Google, sem az információszolgáltatói nem tartoznak felelősséggel az itt szolgáltatott információknak az Ügyfél vagy a Végfelhasználók általi felhasználásából eredő károkért. A jelen környezetben az “üzleti partnerek” kifejezés nem utal a Google és az ilyen felek közötti ügynöki, partneri vagy vegyesvállalati kapcsolatra. Az Ügyfél elfogadja, hogy a Google előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem másolja, nem módosítja, nem formázza át, nem tárolja, nem reprodukálja, nem dolgozza fel és nem terjeszti a További tartalom részeként számára elérhetővé váló adatokat vagy információkat, és nem használja fel az ilyen adatokat vagy információkat gazdasági haszonszerzés céljára. Minden adat és információ biztosítása “önmagában”, személyes tájékozódás céljára történik, és nem szolgál kereskedelmi célokra vagy tanácsként. Üzletkötés előtt mindig ellenőrizze az árakat egy brókercégnél vagy egy pénzügyi képviselőnél. A szolgáltatott adatok és információk kizárólagos tulajdonjogával a Google vagy külső adat- vagy tartalomszolgáltatói rendelkeznek.

      • 2.6 A láblécben szereplő állandó információk. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Főoldal egy, a Google által megadott állandó láblécet tartalmaz, amely többek között linket tartalmazhat a Google mindenkor végfelhasználói adatvédelmi irányelveire és végfelhasználói felhasználási feltételeire. Az Ügyfél kijelenti, hogy nem akadályozza meg az ilyen állandó láblécben szereplő linkek megjelenítését.

      • 2.7 A böngésző alapértelmezett oldalának beállítása. Ha az Ügyfél úgy dönt, hogy átállítja egy Végfelhasználó böngészőjének alapértelmezett kezdőlapját a Főoldalra, akkor az Ügyfél köteles (i) teljes mértékben, pontosan, egyértelműen és feltűnő módon tájékoztatni erről a változtatásról és annak gyakorlati hatásáról, és (ii) megszerezni a Végfelhasználó kifejezett hozzájárulását a változtatáshoz. Az Ügyfél kijelenti, hogy nem fogja többször felkérni a Végfelhasználót arra, valamint nem próbálja meg megtévesztéssel rávenni a Végfelhasználót arra, hogy a Főoldalt állítsa be a Végfelhasználó böngészőjének alapértelmezett kezdőlapjául.

      • 2.8 Hozzáférés a Főoldalhoz. Az Ügyfél tisztában van azzal, hogy a Google egy nyilvánosan hozzáférhető webszerveren működteti a Főoldalt, és így az Ügyfél Végfelhasználóitól különböző harmadik felek is megtekinthetik és elérhetik a Főoldalt és a Főoldalon elhelyezett esetleges Ügyfél által közzétett tartalmat és További tartalmat.

    • 3. Az ügyfél kötelezettségei.

      • 3.1 Végfelhasználói feltételek. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy Végfelhasználóira nézve kötelezők lesznek a Szolgáltatás különféle komponenseire vonatkozó feltételek, így többek között a (i) a Gmail mindenkori Felhasználói feltételei, amelyek a https://www.google.com/mail/help/terms_of_use.html címen vagy, más, a Google által esetleg megadott címen érhetők el, (ii) a Google mindenkori Felhasználói feltételei, amelyek a https://www.google.com/terms_of_service.html címen vagy, más, a Google által esetleg megadott címen érhetők el; és (iii) az elfogadható használatot leíró mindenkori programszabályzatok vagy irányelvek, amelyek a https://www.google.com/a/help/users/terms.html címen vagy, más, a Google által esetleg megadott címen érhetők el. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás minden Végfelhasználója elfogadja a Szolgáltatáshoz kapcsolódó adatvédelmi irányelveket, így többek között a Google Workspace mindenkori Adatvédelmi irányelveit, amelyek a https://www.google.com/a/help/users/privacy_notice.html címen vagy más, a Google által esetleg megadott címen érhetők el, valamint a Google mindenkori Adatvédelmi irányelveit, amelyek a https://www.google.com/privacy.html címen vagy más, a Google által esetleg megadott címen érhetők el. Amennyiben az Ügyfél tudomást szerez arról, hogy bármely Végfelhasználó megszegte valamelyik vonatkozó használati feltételt vagy irányelvet, az Ügyfél (i) sürgősen köteles értesíteni a Google-t, és (ii) haladéktalanul köteles felfüggeszteni vagy megszüntetni azt a Végfelhasználói fiókot, hacsak a Google írásban (beleértve az e-mailt is) ettől eltérő intézkedéshez nem járul hozzá. A Google kérésére az Ügyfél haladéktalanul köteles felfüggeszteni vagy megszüntetni bármely, a Szolgáltatáshoz kapcsolódó Végfelhasználói fiókot vagy rendszergazdai hozzáférést válaszul bármely vonatkozó használati feltételnek vagy irányelvnek egy Végfelhasználó vagy egy rendszergazda által történő megszegésére. A Google fenntartja magának a jogot arra, hogy saját döntése szerint felfüggessze vagy megszüntesse bármelyik Végfelhasználói fiókot.

      • 3.2 Adatvédelmi irányelvek és programszabályzatok. A Google-nak a Google Workspace szolgáltatáshoz kapcsolódó adatvédelmi gyakorlatáról a Google Workspace Adatvédelmi tájékoztatója szolgál információkkal, a következő címen: https://www.google.com/a/help/admins/privacy.html. Ide kapcsolódó információkat foglal magában a Google fő adatvédelmi nyilatkozata is, amely a https://www.google.com/privacy.html címen érhető el. Ez az irányelv leírja, hogyan kezeli a Google a Végfelhasználók személyes adatait, és hogyan óvja a Végfelhasználó magánéletét. Az Ügyfél hozzájárul, hogy a Google az Adatvédelmi irányelveinek értelmében felhasználja a Végfelhasználók adatait. Az Ügyfél kötelezettséget vállal a Szolgáltatás mindenkori irányelveinek betartására, amelyek a következő címen érhetők el: https://www.google.com/a/help/admins/program_policies.html.

      • 3.3 Főoldal. A Google biztosíthat az ügyfélnek bizonyos halmozott adatokat (“Elemzési adatokat”) a Főoldal szolgáltatásnak a Végfelhasználók általi használatának jellemzőiről és a tevékenységekről. Az Ügyfél nem használhatja arra a Főoldal szolgáltatást (és ezt harmadik félnek sem teheti lehetővé), hogy személyazonosításra alkalmas információkat tartson nyilván vagy gyűjtsön a Végfelhasználókról vagy más internethasználókról, továbbá az Ügyfél nem társíthat semmilyen, a Főoldal szolgáltatásból gyűjtött Elemzési vagy más adatot semmiféle, személyazonosításra alkalmas információval, bármilyen forrásból is származzon az, és ezt harmadik félnek sem teheti lehetővé.

      • 3.4 Végfelhasználói adatvédelmi irányelvek. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Szolgáltatás Végfelhasználóinak adatait egy, azok tudomására hozott szabályzattal védi, és hogy ezek nem kevésbé védik a Végfelhasználóit, mint a fent említett Google Workspace Adatvédelmi irányelvei és a Google adatvédelmi irányelvei.

      • 3.5 A Szolgáltatások felügyelete az Ügyfél által. Az Ügyfél kap egy jelszót és egy fiókot, amelyet saját Végfelhasználói fiókjainak felügyeletéhez kapcsolódóan használhat. Az Ügyfélnek kötelessége megőrizni a jelszó és a fiók titkosságát, kijelölni a fiók elérésére jogosult alkalmazottakat, korlátozni ennek a jogosultságnak a hatályát a jelen Szerződéshez kapcsolódó kötelezettségek teljesítésére, és minden, az Ügyfél fiókja keretében lezajló tevékenységre vonatkozóan. Az Ügyfél köteles haladéktalanul értesíteni a Google-t a Szolgáltatásnak vagy az Ügyfél jelszavának vagy fiókjának esetleges illetéktelen használatáról vagy eléréséről, valamint bármely biztonsági szabálysértésről. A Google nem vonható felelősségre azokért a károkért, amelyek abból erednek, hogy az Ügyfél nem tartotta be ezeket a biztonsági kötelezettségeket. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Google semmilyen körülmények között sem vonható felelősségre az Ügyfél bármely cselekedetéért vagy mulasztásáért; a felelősség kizárása kiterjed minden, ilyen cselekedetért vagy mulasztásért igényelt kártérítésre is.

      • 3.6 A Szolgáltatások bevezetése. A Google továbbá fenntartja magának a végső döntés jogát az Ügyfél által a Szolgáltatás egyes összetevőinek bevezetésére használt módszert illetően, és ha a Google nem ért egyet egy ilyen bevezetéssel, akkor a Google-nak jogában áll, hogy az Ügyfél tájékoztatása mellett felfüggessze a Szolgáltatás további használatát mindaddig, amíg az Ügyfél nem foganatosítja a szükséges javító módosításokat a Google által megalapozottan megkövetelt és meghatározott módon.

      • 3.7 Használati irányelvek és korlátozások. Az Ügyfél köteles betartani a Szolgáltatással kapcsolatban a Google által megkövetelt mindenkori használati irányelveket és korlátozásokat, így többek között a következőket: (i) a Google műszaki és kivitelezési követelményeit; (ii) A Google-nak a szolgáltatásra vonatkozó márkakezelési irányelveit; (iii) a Google webhelyhasználati feltételeit és adatvédelmi irányelveit; és (iv) a Google adatvédelmi követelményeit. A Google bármikor, előzetes tájékoztatás és felelősség nélkül módosíthatja, felfüggesztheti vagy beszüntetheti a Szolgáltatás bármely aspektusát, így például a szolgáltatás bármely jellemzőjének működési időtartamát és elérhetőségét. A Google bármikor, előzetes tájékoztatás és felelősség nélkül jogosult korlátozni bizonyos jellemzőket, vagy korlátozni a hozzáférést a Szolgáltatás egy részéhez vagy egészéhez.

      • 3.8 Engedélyezett használat. Az Ügyfél kijelenti, hogy csak jogszerű, rendeltetésszerű és a jelen Szerződéssel, valamint a vonatkozó irányelvekkel és útmutatókkal összhangban álló célokra használja a Szolgáltatást. Az Ügyfél kötelezi magát arra, hogy nem folytat olyan tevékenységet, amely zavarja vagy megszakítja a Szolgáltatás, illetve a szolgáltatáshoz kapcsolódó szerverek vagy hálózatok működését. Bizonyos Google szolgáltatásoknak az Ügyfél által való használatára Jelen Szerződésen kívüli irányelvek vagy útmutatók is vonatkoznak; ezeket a rendszer megjeleníti az Ügyfél előtt, amikor az Ügyfél regisztrálja vagy eléri ezeket a szolgáltatásokat, és amelyeket ez úton a jelen Szerződés szerves részének minősítünk. Az Ügyfél kijelenti, hogy betart minden exportálási és továbbexportálási jogszabályt, beleértve az Egyesült Államok Kereskedelmi minisztériumának kiviteli rendelkezéseit (Export Administration Regulations, “EAR”), valamint az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma külföldi vagyon szabályozását végző hivatalának (Office of Foreign Assets Control) kereskedelmi és gazdasági szankcióit is. Az Ügyfél (ha székhelye nem az Egyesül Államokban található) kijelenti, hogy betart továbbá minden, az online magatartásra és az elfogadható tartalomra vonatkozó helyi szabályt, köztük az Egyesült Államok és az adott ország közötti adatexportálásra vonatkozó jogszabályokat.

    • 4. Vásárlások; adók; fizetés.

      • 4.1 A vásárlás folyamata. A Google Árajánlatot bocsát ki az Ügyfél részére, amelyben visszaigazolja a terméket és/vagy szolgáltatásokat, az árat és/vagy a Végfelhasználói fiókonkénti díjat, valamint a Megrendelés minimális összegét (az alábbiaknak megfelelően). Az esetleges egyszeri díjak számlázása az érintett szolgáltatás teljesítése alkalmával történik. A Google a havi Szolgáltatási díjakat annak a hónapnak a végén számlázza ki az Ügyfélnek, amelyben a Szolgáltatás nyújtására sor került. Az egyes számlák kapcsán esedékes összeg a következők valamelyike lesz: (a) az Árajánlatban esetleg megadott havi minimum; vagy (b) az Árajánlatban megadott Végfelhasználói fiókonkénti díj és a hónap során létező Végfelhasználói fiókok Napi átlagának szorzata. A “Napi átlag” kiszámítása a következőképpen történik: az egyes napokon létező Végfelhasználói fiókok összege/a naptári hónap napjainak száma. A számlázás hatálya alá eső Végfelhasználói fiókok számának megállapítása a Google kizárólagos felelőssége; a Google által e célból végzett számítás eredménye végleges. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Google hitelkeret-ellenőrzést végez az ügyfélre vonatkozóan, és hogy a Google saját belátása szerint letétet követelhet meg bármely fizetett szolgáltatás nyújtása előtt. A letét összegét és visszatartásának időtartamát a Google határozza meg. A Google által visszatartott letét összegére sem kamatot, sem más ellenszolgáltatást nem nyújt a Google.

      • 4.2 Kifizetés. Minden Díj a számla keltétől számított harminc (30) napon belül esedékes. Minden kifizetés amerikai dollárban teljesítendő. Az elektronikus átutalással teljesített kifizetéseknek a következő számlára és kedvezményezettnek kell elküldeni:

        • Bank neve:
          Wells Fargo Bank

          ABA szám:
          121000248

          Számlaszám:
          4375669785

          Palo Alto, California USA

          Google Inc.

        • A késedelmes fizetésekre havi másfél százalékos (1,5%) (vagy ha az utóbbi kevesebb, a törvényben megengedett legnagyobb mértékű) késedelmi kamatot számítunk fel a fizetési dátumtól a teljes kiegyenlítés dátumáig. Az Ügyfél felelős minden, a Google-nak a kiegyenlítetlen vagy a késedelmes összegek beszedéséért tett erőfeszítésével járó alátámasztható költségéért, kivéve azt az esetet, ha a kiegyenlítetlen vagy késedelmes összeg a Google-nak felróható számlázási pontatlanságokból ered. Ezen túlmenően ha az Ügyfél nem teljesíti a jelen 4. szakasz rendelkezéseit, a Google saját hatáskörében jogosult: (a) felfüggeszteni vagy felmondani a Szolgáltatást vagy annak bármely elemét; (b) visszaállítani az Ügyfél Szolgáltatását a Google Workspace internetszolgáltatóknak csomag ingyenes változatára, és/vagy az Ügyfél Végfelhasználói fiókjait a 16. szakasz értelmében Elhagyott fióknak tekinteni. Ezenkívül a Google elszámolhatja az esetleges kiegyenlítetlen összegeket az Ügyfél által a Google részére bármely egyéb, a Google-lal fennálló szerződése értelmében járó összegekkel szemben.

      • 4.3 Megrendelés. Ha az Ügyfél igényli, hogy a számlán szerepeljen a megrendelésszám, az Ügyfél köteles lejárati dátum nélküli megrendelést feladni a Google részére az Árajánlatban megadott összegre, és abban hivatkozni az Árajánlatra és a jelen Szerződésre (“Megrendelés”). Amennyiben a Google józan belátása szerint a Megrendelésen fennmaradó összeget elégtelennek tekinti az Ügyfél további számláinak fedezésére, a Google igényelheti az Ügyféltől egy másik Megrendelés benyújtását. A Google nem köteles támogatási szolgáltatásokat nyújtani az Ügyfélnek, amíg kézhez nem kapja a vonatkozó Megrendelést. Amennyiben az Ügyfél nem igényli, hogy Megrendelés legyen feltüntetve a számlán, az Ügyfél köteles a Google részére mentesítést küldeni a Megrendelés alól, vagy e-mailben megerősíteni, hogy nincs szüksége Megrendelésre, és hogy a Google közvetlenül, megrendelés nélkül is jogosult számlázni az Ügyfél részére. Erre az esetre az Ügyfél kijelenti, hogy Megrendelés nélkül is kiegyenlíti a számlázott összeget. A felek kijelentik, hogy az Ügyfél Megrendelésének feltételei és rendelkezései nem vonatkoznak a jelen Szerződésre, és nem módosítják azt, valamint hogy a Megrendelésekben szereplő, a jelen Szerződésnek ellentmondó feltételek és rendelkezések semmisek és érvénytelenek.

      • 4.4 Árszabás. A Szolgáltatások árait a vonatkozó Árajánlat rögzíti, és az Első tartam lejáratát követően a Google saját hatáskörében bármikor módosíthatja őket. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Szerződés Tartama alatt kizárólag a jelen Szerződésben megadott domainről elért szolgáltatások céljára fogja használni a Google által a Szerződés értelmében biztosított Hostolt kommunikációs szolgáltatásokat, és hogy ugyanazon a domainen nem alkalmaz nagymértékben hasonló szolgáltatásokat. A fenti rendelkezés ellenére az Ügyfél jogosult tovább használni az esetleges korábbi elektronikus levelezési rendszert, ha azt: (a) az Ügyfél aktívan használja a Hatályba lépés dátumán; és (b) megszakítás nélkül folyamatosan használatban marad a jelen Szerződés tartama alatt.

      • 4.5 Adók. Az Ügyfél köteles megfizetni minden adót, így a forgalmi, a használati, a vagyon-, a hozzáadottérték-adót, a vámot, a vámkezelési költséget és minden egyéb adót és vámot, amelyet bármely hatóság kiró a jelen Szerződés tárgyát képező tranzakcióra, beleértve a bírságokat és a kamatokat, de külön kizárva a Google nettó nyereségén alapuló adókat. Ha az ilyen adók megfizetése vagy beszedése a Google feladata, a megfelelő összeg szerepel az Ügyfél részére kiállított számlán, és az Ügyfél azt köteles megfizetni, hacsak az illetékes adóhatóság által kiállított érvényes adómentességi igazolást nem nyújt be a Google részére.

    • 5. Korlátozások. A Google kifejezett engedélye nélkül az Ügyfél nem jogosult megváltoztatni, törölni vagy módosítani a Szolgáltatás részeként feltüntetett tulajdonosi jelzéseket. Az Ügyfél köteles teljes mértékben betartani a Szolgáltatásra vonatkozóan a következő irányelvekben rögzített korlátozásokat: https://www.google.com/a/help/admins/program_policies.html. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Főoldal szolgáltatásnak a Főoldal szolgáltatás felügyeleti konzoljával végrehajtott módosításaitól eltekintve nem módosítja sem a Szolgáltatást, sem a Szolgáltatáson keresztül a Végfelhasználóknak átvitt információkat. A jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteket, valamint a Google ettől eltérő írásos rendelkezéseit kivéve az Ügyfél nem jogosult a Google által az Ügyfélnek a Szolgáltatásokhoz kapcsolódóan biztosított tartalom és dokumentáció átvitelére, megjelenítésére vagy más módon való elérhetővé tételére (sem arra, hogy a Végfelhasználók vagy bármely harmadik fél átvigye vagy elérhetővé tegye ezeket). Az Ügyfél nem használhatja és nem érheti el a Szolgáltatást a jelen Szerződés rendelkezéseibe ütköző módon, és ezt harmadik félnek sem engedheti meg. Az Ügyfél köteles figyelemmel követni és megakadályozni az esetleges ilyen, illetéktelen felek általi hozzáférést és használatot (beleértve például a spamküldőket és a harmadik fél által működtetett webhelyeket).

    • 6. A Google Workspace API használati feltételei. Az Ügyfélnek a Google Workspace API és a Google Workspace API specifikációjának a használatára vonatkozó jogosultsága csak abban az esetben áll fenn, ha az Ügyfél teljes mértékben betartja a jelen Szerződés rendelkezéseit, valamint a Google Workspace API feltételeit, amelyek a https://www.google.com/a/help/admins/api_terms.html vagy más, a Google által esetleg megadott URL-címen érhetők el. A jelen szerződés lejárata vagy felmondása alkalmával az Ügyfél köteles beszüntetni a Google Workspace API mindennemű használatát.

    • 7. Technikai támogatási szolgáltatás. Az Ügyfél köteles saját költségén megválaszolni a Végfelhasználóknak, illetve más harmadik feleknek az Ügyfélre vagy a Szolgáltatásnak a Végfelhasználók által való használatára vonatkozó esetleges kérdéseit és panaszait. A Google a Végfelhasználóknak csakis a Google.hu Súgó oldalain nyújt technikai támogatást. Ezek az oldalak a https://www.google.com/support/ címen, vagy más, a Google által esetleg megadott URL-címen érhetők el. A jelen Szerződés értelmében és annak Tartama alatt a Google köteles Technikai támogatási szolgáltatást (“TSS”) nyújtani az Ügyfél kijelölt rendszergazdájának vagy rendszergazdáinak, összhangban a Google mindenkori, a Szolgáltatásra vonatkozó Technikai támogatási szolgáltatás irányelvei című szabályzatával (“TSS irányelvek”). A TSS irányelveket (beleértve a TSS elérésére vonatkozó útmutatást is) jelszó védi, és a következő URL-címen érhetők el: https://www.google.com/a/help/admins/tssg.html (vagy más, a Google által esetleg megadott URL-címen). A Google fenntartja magának a jogot, hogy időnként módosítsa a TSS szolgáltatást, amennyiben ezek a módosítások nem hozzák az Ügyfelet jelentősen hátrányosabb helyzetbe. Az Ügyfél csak azt követően nyújthat be támogatási kérést a Google-nak, ha előtte minden elvárható erőfeszítést megtett bármely hiba, programhiba, működési zavar és hálózati kapcsolódási probléma önálló, a Google bevonása nélküli elhárításáért. Ezután az Ügyfél kijelölt rendszergazdája vagy rendszergazdái írásos kérést nyújthatnak be a technikai támogatási szolgáltatásnak a TSS irányelvekben foglaltaknak megfelelően.

    • 8. Bizalmas információk. A jelen Szerződésben foglalt kötelezettségének teljesítése során az egyik fél (az “Átadó fél”) a másik fél (a “Fogadó fél”) tudomására hozhat bizonyos, az Átadó fél által bizalmasnak, illetve saját tulajdonúnak tekintett információkat (“Bizalmas információ”), beleértve többek között a tárgyi, nem tárgyi, képi, elektronikus, jelenlegi és jövőbeli információkat, mint például: (a) kereskedelmi titkok; (b) pénzügyi információk, beleértve az árakat; (c) műszaki információk, beleértve a kutatást, fejlesztést, eljárásokat, algoritmusokat, adatokat, terveket és know-howt; (d) üzleti információk, beleértve a tevékenységeket, a tervezést, a marketingérdeklődéseket és a termékeket; (e) a Szolgáltatással kapcsolatot esetleges hibák, hiányosságok, biztonsági problémák és egyéb gondok; valamint (f) a jelen Szerződés feltételei, és a Szerződéshez vezető tárgyalások, egyeztetések és ajánlatok. A Fogadó fél csak abban az esetben köteles megőrizni a részére az Átadó fél által átadott Bizalmas információkat: (1) ha az információk egyértelműen és feltűnően meg vannak jelölve a “bizalmas” vagy más hasonló minősítéssel; (2) ha az Átadó fél bizalmasnak, illetve saját tulajdonúnak minősítette az információkat bemutatásuk vagy közlésük előtt, alatt vagy közvetlenül utána; vagy (3) ha átadásuk módjával és körülményeivel az Átadó fél értelemszerűen közölte, illetve az Átvevő félnek meg kellett értenie, hogy az átadott információkat bizalmasan kell kezelni, akár használta konkrétan az Átadó fél a “bizalmas” vagy más hasonló megjelölést, akár nem. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás alapját alkotó szoftver (a “Szoftver”) forrás- és objektumkódja a Google, illetve licencbe adói titka marad, és hogy az Ügyfél semmilyen körülmények között és semmikor sem jogosult a Szoftver objektumkódjának vagy forráskódjának vizsgálatára. A Fogadó fél senkinek sem adhatja át az Átadó fél által vele közölt Bizalmas információkat (és nem okozhatja ezek átadását), kivéve a felek azon alkalmazottainak, ügynökeinek, képviselőinek vagy alvállalkozóinak, akinek hozzá kell férniük a Bizalmas információkhoz ahhoz, hogy teljesíteni tudják a jelen Szerződést (“Felhatalmazott személyek”), és akiket írásos szerződés kötelez arra, hogy ne adják ki másnak Fogadó félnek átadott bizalmas vagy saját tulajdonú információkat; a törvények és az állami előírások által megkövetelt esetekben átadhatók az információk. A Fogadó fél kijelenti továbbá, hogy felelősséget választ a Felhatalmazott személyeknek a jelen Szakasz rendelkezéseibe ütköző cselekményeiért, illetve mulasztásaiért. A Fogadó fél köteles ugyanolyan óvintézkedésekkel, de az elvárhatónál semmiképpen sem kisebb mértékben óvni az Átadó fél Bizalmas információit, mint amilyenekkel hasonló jellegű saját bizalmas információit védi az illetéktelen személyek általi használattal, terjesztéssel és az illetéktelen külső fél részére történő közzététellel szemben. Nem minősül a felek Bizalmas információjának az az információ, amely: (i) nem a Fogadó fél cselekedetéből vagy mulasztásából fakadóan nyilvánosan hozzáférhető vagy azzá lesz; (ii) az átadás előtt jogszerűen a Fogadó fél jogszerű tulajdonában volt, és a fogadó fél sem közvetve, sem közvetlenül nem az Átadó féltől jutott hozzá; (iii) egy harmadik fél hozta a Fogadó fél tudomására anélkül, hogy korlátozta volna az Átadó fél által való átadást, és amely esetben a Fogadó fél nem volt tudatában annak, hogy az információ az Átadó fél bizalmas információja volt; vagy (iv) a Fogadó fél függetlenül dolgozza ki anélkül, hogy megszegné a jelen Szerződés rendelkezéseit. A Fogadó fél kizárólag abban az esetben adhat át más félnek Bizalmas információkat, ha erre bírósági határozattal, idézéssel vagy más állami szerv általi igénnyel kötelezik (azzal a feltétellel, hogy a Fogadó fél minden üzleti szempontból elvárható erőfeszítést megtett arra, hogy értesítse az Átadó felet, és lehetőséget nyújt az Átadó félnek arra, hogy megtámadja a vonatkozó bírósági határozatot, idézést vagy más állami igényt; ez alól kivételt képeznek azok az esetek, amikor a Fogadó felet valamely állami szerv jogszerű utasítása megakadályozza abban, hogy tájékoztassa a Fogadó felet a bírósági határozat, az idézés vagy az egyéb állami igény létezéséről). A Szolgáltatás benchmark-, illetve teljesítménytesztjei során elért eredmények, elemzések és egyéb információk a Google Bizalmas információinak minősülnek, és a Google kérésére át kell adni őket a Google-nak. Mindkét fél tudomásul veszi, hogy a Bizalmas információk helytelen átadásából eredő károk nem feltétlenül orvosolhatók; ezért a sérelmet elszenvedő félnek jogában ál a jelen 7. szakasz sérelméért vagy fenyegető sérelméért minden egyéb jogorvoslaton túlmenően méltányos jóvátételt igényelni, beleértve átmeneti korlátozó határozatokat, illetve átmeneti vagy végleges tiltó határozatokat. A Fogadó fél a jelen Szerződés Tartama alatt, valamint az azt követő öt (5) évig köteles megőrizni a Bizalmas információkat.

    • 9. Tulajdonjog; korlátozott felhasználás. A Google és licencbe adói birtokolnak minden, a Szolgáltatáshoz (és abból származó vagy azt továbbfejlesztő munkákhoz), többek között a szoftverekhez, a technológiákhoz, az információkhoz, a tartalomhoz, az anyagokhoz, az útmutatókhoz és a dokumentációhoz kapcsolódó jogot, jogcímet és érdekeltséget, többek között az alábbiak szerint definiált Szellemi tulajdonjogokat. Az Ügyfél nem szerez semmiféle jogot, jogcímet vagy érdekeltséget az említettekre vonatkozóan, kivéve a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített korlátozott használati jogokat. A jelen Szerződésben kifejezetten meg nem adott jogok fenntartottnak minősülnek. A “Szellemi tulajdonjogok” fogalmán minden olyan jog értendő, amely esetenként fennállhat a szabadalmi jogra, a szerzői jogra, a félvezető chipek védelmére, az erkölcsi jogokra, a kereskedelmi titokra, a védjegyekre, a tisztességtelen versenyre, a nyilvánossághoz való jogra, az adatvédelemhez való jogra és minden egyéb tulajdonjogra vonatkozó jogszabály értelmében, illetve ezek minden alkalmazására, megújítására, meghosszabbítására és visszaállítására, amelyek most vagy a jövőben hatályosak a világ bármely részén. A Google nem tulajdonosa a Szolgáltatásokban használt, harmadik felektől származó tartalomnak, így Szolgáltatáson megjelenő kommunikáció tartalmának sem. A Szolgáltatásban foglalt és a vele elért tartalomhoz kapcsolódó jogcímek, tulajdonjogok és Szellemi tulajdonjogok az adott tartalom tulajdonosának birtokában vannak, és szerzői jogi vagy egyéb jogi védelem alatt állhatnak. Az Ügyfél kijelenti, hogy nem fogja és másokat sem enged: (i) a Szoftvert adaptálni, lefordítani vagy módosítani; (ii) visszafejteni, visszafordítani a Szoftvert vagy más módon kísérletet tenni a forrás- vagy az objektumkód visszanyerésére, kivéve azt a mértéket, amennyiben a vonatkozó jogszabályok korlátozzák a jelen rendelkezést; (iii) a Szoftvert lemásolni; (iv) a Szolgáltatást a 13. szakaszban leírt Nagy kockázatú tevékenységekhez használni; valamint (v) a Szolgáltatást vagy annak bármely komponensét licencbe adni, kölcsönözni, eladni, bérbe vagy tartósbérletbe adni. A Szolgáltatás bármely részében foglalt, harmadik féltől származó bináris vagy forráskód csakis a Szolgáltatás megfelelő részéhez kapcsolódóan használható fel, és a használatra a jelen Szerződés minden feltétele vonatkozik. TILOS A SZOLGÁLTATÁST ÉS ANNAK BÁRMELY RÉSZÉT A JELEN SZERZŐDÉSBEN KIFEJEZETTEN ENGEDÉLYEZETTŐL ELTÉRŐ MÓDON HASZNÁLNI, MÁSOLNI, ÁTADNI VAGY MÓDOSÍTANI.

    • 10. Márkajegyek. A jelen Szerződésben a “Márkajegyek” fogalmán a két félnek esetenként védelemmel ellátott kereskedelmi nevei, védjegyei, szolgáltatásnevei, emblémái, domainnevei és egyéb megkülönböztető márkajellemzői értendők. Tilos az Ügyfélnek nyújtott Szolgáltatáson vagy abban megjelenő bármelyik Márkajegyet, szerzői jogi vagy egyéb tulajdonjogi tájékoztatót, jelet, szimbólumot vagy címkét eltávolítani, illetve megmásítani, kivéve a Google által kifejezetten engedélyezett eseteket. A jelen Szerződés feltételeinek értelmében az Ügyfél korlátozott, nem kizárólagos és másra át nem ruházható jogot biztosít a Google-nak arra, hogy a Szerződés tartama alatt megjelenítse az Ügyfélnek a jelen Szerződésben a használatra kifejezetten engedélyezett Márkajegyeit, kizárólag az itt rögzített célokra. Az ezzel ellentétes rendelkezéseket tiszteletben tartva az Ügyfélnek jogában áll megvonni az itt az Ügyfél Márkajegyeinek használatára megadott jogot a Google-tól; ezt írásban, és a használat megszüntetésére kellő időt biztosítva kell megtennie. A Szolgáltatásoknak a Végfelhasználók előtt megjelenő weboldalain (“Szolgáltatásoldalak”) (beleértve a Főoldalt is) megjelenhetnek az Ügyfél Márkajegyei, de csak a Szolgáltatásoldalak erre kijelölt területein, amint azt az Ügyfél meghatározhatja a Szolgáltatás részét alkotó automatikus eszközökkel. Az előző rendelkezést tiszteletben tartva a Google feltűnő módon elhelyezheti a Google Márkajegyeit minden Szolgáltatásoldalon. Mindkét fél tulajdonosa marad többek között minden, a Márkajegyeihez kapcsolódó szellemi tulajdonjogaira vonatkozó jognak, jogcímnek és érdekeltségnek. A Google Márkajegyeinek egy részére példa található a következő címen: https://www.google.com/permissions/trademarks.html (vagy más, a Google által esetleg megadott URL-címen). A jelen Szerződésben kifejezetten megadott korlátozott mértéken túlmenően egyik fél sem ad meg, illetve a másik fél nem szerez meg semmiféle jogot, jogcímet vagy érdekeltséget a másik fél Márkajegyeihez kapcsolódóan (így hallgatólagos engedélyt sem); minden, a jelen Szerződésben kifejezetten meg nem adott jog visszatartottnak minősül. Az Ügyfél Márkajegyeinek (és azok eszmei értékének) a Google által történő felhasználása csakis az Ügyfél előnyére történhet; a Google Márkajegyeinek (és azok eszmei értékének) az Ügyfél által történő felhasználása csakis a Google előnyére történhet. Az Ügyfél nem támadhatja meg a Google Márkajegyeit sem azok bejegyzését, és ebben másoknak sem nyújthat segítséget; tilos továbbá az Ügyfélnek kísérletet tennie bármely, a Google tulajdonában lévő vagy ezekhez megtévesztően hasonló Márkajegy vagy domainnév bejegyzésére.

    • 11. Kapcsolat a nyilvánossággal (PR). Az Ügyfél kijelenti, hogy csak a Google előzetes írásos jóváhagyásával tesz közzé bármiféle nyilvános bejelentést a jelen Szerződés létezésével vagy tartalmával kapcsolatban. A Google-nak jogában áll, hogy (i) bemutatókban, marketinganyagokon és ügyféllistákban felhasználja az Ügyfél Márkajegyeit (beleértve többek között a Google webhelyein közzétett ügyféllistákat, és a Szolgáltatásnak az ügyfél által való alkalmazásáról készült képernyőfelvételeket), és (ii) nyilvánosan bejelentse a jelen Szerződés létezését és tartalmát. Az Ügyfél kérésére a Google biztosít az Ügyfélnek az ilyen felhasználással, illetve bejelentéssel kapcsolatos mintát.

    • 12. Nyilatkozatok és garanciák. Mindkét fél kijelenti és garantálja, hogy minden joga és felhatalmazása megvan arra, hogy megkösse a jelen Szerződést. Az Ügyfél kijelenti, garantálja és kötelezettséget vállal arra, hogy: (i) teljes körű (100%-os) tulajdonnal és befolyással rendelkezik az Ügyfél tartományneve vagy tartománynevei fölött; (ii) az Ügyfél rendelkezik és rendelkezni fog minden olyan joggal, felhatalmazással és engedéllyel amelyek szükségesek ahhoz, hogy az Ügyfél engedélyt kapjon a Szolgáltatás használatára; (iii) hogy a jelen Szerződés és az abban foglaltakból rá háruló kötelezettségek végrehajtásával és teljesítésével nem szegi meg egyetlen olyan szerződés feltételeit, illetve nem mulasztja el olyan szerződés teljesítését, amelyben Ő vagy bármely érdekeltsége az egyik szerződő fél, valamint nem sérti meg harmadik feleknek az ezekből eredő jogait; és (iv) az Ügyfél betart minden, a Szolgáltatás(ok)nak az Ügyfél által való használatára vonatkozó vagy ahhoz bármiféleképpen kapcsolódó törvényt, jogszabályt és rendeletet. A Google szakszerűen és hozzáértéssel biztosítja a Szolgáltatásokat, a Szolgáltatási szintre vonatkozó szerződésnek megfelelően.

    • 13. A garancia kizárása. AZ ÜGYFÉL TUDOMÁSUL VESZI ÉS KIJELENTI, HOGY MINDEN SZOLGÁLTATÁS TARTALMAZHAT HIBÁKAT, HIÁNYOSSÁGOKAT, PROGRAMHIBÁKAT ÉS MÁS PROBLÉMÁKAT, AMELYEK RENDSZERLEÁLLÁSOKAT OKOZHATNAK. EBBŐL KÖVETKEZŐEN A SZOLGÁLTATÁST ÉS MINDEN, A SZOLGÁLTATÁSON ELÉRHETŐVÉ TETT VAGY AZON KERESZTÜL ELÉRT TARTALMAT, SZOFTVERT (KÖZTÜK A SZOFTVER ESETLEGES FRISSÍTÉSEIT ÉS MÓDOSÍTÁSAIT), FUNKCIÓT, ANYAGOT ÉS INFORMÁCIÓT “ÖNMAGÁBAN” BIZTOSÍTUNK, EZEK BÁRMIFÉLE FELHASZNÁLÁSÁNAK KOCKÁZATÁT AZ ÜGYFÉL VISELI. A GOOGLE ÉS LICENCBE ADÓI SEMMIFÉLE KIFEJEZETT, VÉLELMEZETT, JOGSZABÁLYBAN ELŐÍRT VAGY EGYÉB GARANCIÁT NEM VÁLLALNAK, ÍGY TÖBBEK KÖZÖTT A FORGALMAZHATÓSÁGRA, AZ ADOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA ÉS MÁSOK JOGAINAK TISZTELETBEN TARTÁSÁRA VONATKOZÓ GARANCIÁT SEM. A GOOGLE NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET A SZOLGÁLTATÁS RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLATÁÉRT. A GOOGLE ÉS LICENCBE ADÓI NEM ÁLLÍTANAK SEMMIT SEM A SZOLGÁLTATÁS ÁLTAL ELÉRHETŐVÉ TETT TARTALOMRÓL ÉS INFORMÁCIÓKRÓL. A GOOGLE NEM ÁLLÍTJA, HOGY A GOOGLE (VAGY EGY HARMADIK FÉL) KI FOGJA BOCSÁTANI A SZOLGÁLTATÁS FRISSÍTÉSEIT VAGY TOVÁBBFEJLESZTÉSEIT. A Google nem garantálja, hogy a jelen szolgáltatásban foglalt funkciók szünet nélkül vagy hibátlanul fognak működni. VANNAK JOGRENDSZEREK, AMELYEK TILTJÁK A HALLGATÓLAGOS GARANCIA KIZÁRÁSÁT, EZÉRT ELKÉPZELHETŐ, HOGY A FENTI KIZÁRÁS NEM VONATKOZIK ÖNRE. EZ ESETBEN AZ ESETLEGES VÉLELMEZETT GARANCIÁK A TÖRVÉNY ÁLTAL MEGENGEDETT MÉRTÉKBEN A HATÁLYBA LÉPÉS DÁTUMÁTÓL SZÁMÍTOTT KILENCVEN (90) NAPRA KORLÁTOZÓDNAK. A SZOLGÁLTATÁS NEM HIBATŰRŐ; NEM NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEKBEN, LÉGI IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREKBEN, ILLETVE ÉLETFENNTARTÓ ESZKÖZÖKBEN VAGY MÁS OLYAN CÉLRA VALÓ HASZNÁLATRA KÉSZÜLT, AMELYNEK ESETÉBEN A SZOLGÁLTATÁS MEGHIBÁSODÁSA HALÁLHOZ, SZEMÉLYI SÉRÜLÉSHEZ VAGY KÖRNYEZETKÁROSODÁSHOZ VEZETHET (“NAGY KOCKÁZATÚ TEVÉKENYSÉGEK”).

    • 14. Mentesítés a felelősség alól. Az Ügyfél köteles mentesíteni, megvédeni és megóvni a Google-t, annak leányvállalatait és más érdekeltségeit, valamint ezek tisztviselőit, igazgatóit, tulajdonosait, védjegyhasználóit és más partnereit, alkalmazottait, információszolgáltatóit, licencbe adóit és licenctulajdonosait (együttesen a “Mentesített felek”) a Mentesített feleknek minden olyan felelősségével, költségével, veszteségével, kárával, igényével és követelésével szemben, beleértve többek között az ügyvédi díjakat és költségeket is, amelyek a következőkből fakadnak, vagy ezekhez kapcsolódnak: (i) az Ügyfél Domainnevei, és/vagy az Ügyfél Márkajegyei; (ii) a Szolgáltatásnak az Ügyfél által való használata; (iii) a Végfelhasználói adatok másoknak való kiadása az Ügyfél által; (iv) az Ügyfél bármely tartalma, (v) az Ügyfélnek vagy az Ügyfél Végfelhasználóinak a jelen Szerződésbe, a Google más irányelveibe, az Ügyfélnek a jelen Szerződésben foglalt nyilatkozataira és az itt szereplő garanciákba ütköző cselekedetei, illetve ezek be nem tartása; valamint (vi) a Szolgáltatásnak bármely Végfelhasználó által való használata.

    • 15. A felelősség korlátozása. A GOOGLE VAGY LICENCBE ADÓI SEMMILYEN ESETBEN SEM VONHATÓK FELELŐSSÉGRE BÁRMELY KÖZVETLEN KÖZVETETT, SPECIÁLIS, VÉLETLEN, KÖVETKEZMÉNYES, PÉLDÁN ALAPULÓ VAGY BÜNTETŐJOGI KÁRÉRT, BELEÉRTVE TÖBBEK KÖZÖTT AZ ADATOK HASZNÁLATÁRA VALÓ KÉPTELENSÉGBŐL, AZ ADATOK PONTATLANSÁGÁBÓL, SÉRÜLÉSÉBŐL VAGY ELVESZTÉSÉBŐL, AZ ELMARADT HASZONBÓL VAGY A HELYETTESÍTŐ ÁRUK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSÉNEK KÖLTSÉGEIBŐL EREDŐ KÁROKÉRT, ÍGY TÖBBEK KÖZÖTT A SZERZŐDÉSEN VAGY GONDATLANSÁGON ALAPULÓ KÖVETELÉSEKÉRT (A TERMÉKÉRT VISELT, A SZIGORÚ FELELŐSSÉG ÉS A HANYAGSÁG ESETÉT IS BELEÉRTVE), ÉS FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY A GOOGLE KAPOTT-E (VAGY KELLETT VOLNA-E KAPNIA) FIGYELMEZETÉST ARRÓL, HOGY ILYEN KÁR BEKÖVETKEZHET, MÉG AKKOR SEM, HA A JELEN SZERZŐDÉSBEN FOGLALT BÁRMELY KORLÁTOZOTT JOGORVOSLAT NEM ÉRI EL AZ ALAPVETŐ CÉLJÁT; SEM AZ OLYAN IGÉNYEKÉRT, AMELYEK SZERINT VALAMELY SÉRÜLÉS A SZOLGÁLTATÁS HIBÁINAK, HIÁNYAINAK VAGY MÁS PONTATLANSÁGAINAK, VAGY A SZOLGÁLTATÁS ROMBOLÓ TULAJDONSÁGAINAK KÖVETKEZMÉNYE. A FELELŐSSÉGNEK EZ A KORLÁTOZÁSA NEM ALKALMAZHATÓ HALÁL, SZEMÉLYI SÉRÜLÉS VAGY VÉTKES MAGATARTÁS ESETÉRE, AMENNYIBEN A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK TILTJÁK EZT A KORLÁTOZÁST. TOVÁBBÁ VANNAK JOGHATÓSÁGOK, AMELYEK NEM ENGEDÉLYEZIK A VÉLETLEN, VALAMINT A KÖVETKEZMÉNYES KÁROKÉRT VÁLLALT FELELŐSSÉG KIZÁRÁSÁT, ILLETVE KORLÁTOZÁSÁT, EZÉRT ELŐFORDULHAT, HOGY A FENTI KORLÁTOZÁSOK ÉS KIZÁRÁSOK NEM VONATKOZNAK AZ ÜGYFÉLRE. A GOOGLE ÁLTAL A JELEN SZERZŐDÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ KÖVETELÉSEKKEL KAPCSOLATOS FELELŐSSÉGE SEMMI ESETRE SEM HALADHATJA MEG AZ ÖTSZÁZ DOLLÁRT (500 USD). A SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA DÍJMENTESEN, CSAK BÉTATESZTELÉS CÉLJÁRA TÖRTÉNIK, EZÉRT A FELEK MEGÁLLAPODNAK ABBAN, HOGY A FENTI KORLÁTOZÁSOK A JELEN SZERZŐDÉS KERETÉBEN JELENTKEZŐ KOCKÁZATOK ÉSSZERŰ MEGOSZTÁSÁNAK FELELNEK MEG.

    • 16. A Szerződés tartama és felmondása.

      • 16.1 Tartam. A jelen Szerződés rendelkezéseivel összhangban történő korábbi felmondás esetét kivéve a Szerződés a Hatályba lépés dátumán lép hatályba, és a Hatályba lépés dátumát egy (1) évvel követően jár le (az “Első tartam”), és automatikusan meghosszabbodik a mindenkori árszabásnak megfelelően további egy (1) éves tartamra, hacsak valamelyik fél nem értesíti a mindenkori tartam lejáratát megelőző legalább hatvan (60) napon belül a másik felet arról, hogy nem szándékozik megújítani a szerződést (az Első tartam és a minden, megújításból eredő tartam gyűjtőnéven a “Tartam”).

      • 16.2 Felmondás. Hacsak az Ügyfél ezzel ellentétes rendelkezést nem tartalmazó Keresési szerződést nem kötött a keresésre és a hirdetésre vonatkozóan, az Ügyfél bármikor felhagyhat a Szolgáltatás használatával. A 19. szakasz rendelkezéseit kivéve a Google fenntartja magának a jogot arra, hogy időnként értesítéssel vagy anélkül módosítsa a Szolgáltatást (vagy annak bármely részét) . Hacsak a Google ezzel ellentétes rendelkezést nem tartalmazó Keresési szerződést nem kötött a keresésre és a hirdetésre vonatkozóan, a Google száznyolcvan (180) napra előre, írásban mondhatja fel a jelen Szerződést. Az előző rendelkezés ellenére azonnali hatállyal felmondható a Szolgáltatás, ha: (i) az Ügyfél megszegte a jelen Szerződést; vagy (ii) a Google józan belátása szerint arra a megállapításra jut, hogy a vonatkozó jogszabályok fényében gazdasági szempontból nem célszerű továbbra is ilyen hostolt e-mail szolgáltatást nyújtania. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Google nem felelős az Ügyféllel, a Végfelhasználókkal és harmadik felekkel szemben a Szolgáltatás bármilyen módosításáért, felfüggesztéséért vagy megszüntetéséért. A 7. szakasz (Bizalmas információk), a 8. szakasz (Tulajdonjog; korlátozott használat), a 11. szakasz (Nyilatkozatok és garanciák), a 12. szakasz (A garancia kizárása), a 13. szakasz (Mentesítés a felelősség alól), a 14. szakasz (A felelősség korlátozása), a 15. szakasz (Felmondás), és a 19. szakasz (Vegyes rendelkezések) hatálya a jelen Szerződés lejáratát vagy felmondását követően is fennmarad.

    • 17. Irányadó rendelkezések. A felek kijelentik és elfogadják, hogy a jelen Szerződés felülbírálja a Google standard online regisztrációs feltételeit, amennyiben az Ügyfél felkérést kapott az ilyen feltételek elfogadására a jelen Szerződés aláírásán túlmenően.

    • 18. Az elhagyott fiókok áthelyezése. A jelen Szakaszban az “Elhagyott fiókok” fogalmán a következők értendők: (a) azok a Végfelhasználói fiókok, amelyeket az Ügyfél nem felügyelt az elvárható módon; és (b) amelyekre vonatkozóan: (i) a Google értesítette az Ügyfelet erről a mulasztásról; és (ii) az Ügyfél nem reagált az értesítésre sem a Google-nak, sem azzal, hogy újra elkezdte volna felügyelni ezeket a fiókokat. Ha a Google Elhagyott fiókokról értesíti az Ügyfelet, és a Google nem kezdi el újra felügyelni ezeket a fiókokat, akkor a Google saját hatáskörében áthelyezheti az ilyen Elhagyott fiókokat egy másik Google szolgáltatásra mint pótszolgáltatásra.

    • 19. Vegyes rendelkezések. Az Ügyfél elfogadja, hogy a Google a jelen Szerződéssel kapcsolatos ügyekben, köztük a Szerződés módosításainak ügyében, e-mailben, postai levélben és a Google szolgáltatásain közzétett közleményeiben juttathatja el az értesítéseket az Ügyfélnek. Az Ügyfél nem jogosult megbízással vagy más módon másra átruházni a jelen Szerződés értelmében rá háruló kötelezettségeket, kivéve ha erre a Google előzetesen írásban felhatalmazza. A jelen rendelkezéstől eltérő módon történő megbízásra tett bármely kísérlet semmisnek minősül. Az Ügyfél elfogadja, hogy a jelen Szerződésnek nincsenek a két félen kívüli kedvezményezettjei. A jelen Szerződésre és értelmezésére a Kalifornia állam és az Egyesült Államok vonatkozó szövetségi jogszabályai érvényesek, kizárva az igazságszolgáltatás megválasztására való lehetőségről szóló rendelkezéseket, és az Ügyfél és a Google kiköti egymás között a kaliforniai Santa Clara megyében működő bíróságok személyes és kizárólagos illetékességét. A felek kifejezetten kizárják az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi áruforgalmi szerződésekre vonatkozó konvenciójának, illetve az Egységes számítógépes információs tranzakciós törvénynek (Uniform Computer Information Transactions Act) az alkalmazását a jelen Szerződésre. Minden értesítést írásban, angolul kell eljuttatni (a) az Ügyfél esetében a fent megadott címre, (b) a Google esetében arra a címre, amely erre a célra a következő weboldalon fel van tüntetve: https://www.google.com/corporate/address.html, vagy más módon, az ilyen tájékoztatás céljából írásban megadott címre; azzal a megkötéssel azonban, hogy minden számlát és kifizetést a Google pénzügyi osztály részére, minden jogi tájékoztatást a Google jogi osztálya részére, minden további levelezést pedig a Google által megadott fiókkezelőnek kell küldeni. A tájékoztatás megtörténtnek minősül (i) személyes kézbesítés esetén az átadás alkalmával, (ii) a futárposta írásos kézbesítési nyugtája után, (iii) az ajánlott vagy tértivevényes levél kézhezvételének igazolása után, illetve (iv) a kézhezvétel telefax készüléken történő nyugtázásával, amennyiben ugyanazt egyidejűleg ajánlott levélküldeményként is feladják. Az, hogy valamelyik fél nem képes megkövetelni valamelyik fenti rendelkezés betartását, az nem érinti a jogát arra, hogy később bármikor megkövetelje a teljesítést; a bármely rendelkezés megszegésének következményei alól való mentesítés nem értelmezhető a rendelkezés alól való mentesítésként. A felek független szerződő felek és azok is maradnak, a Szerződésben foglaltak nem eredményeznek ügynökségi, partneri vagy vegyesvállalati kapcsolatot a két fél között. Egyik fél sem tekinthető a másik fél alkalmazottjának vagy jogi képviseletének, és egyik fél sincs feljogosítva vagy felhatalmazva arra, hogy kötelezettséget vállaljon a másik fél nevében. A Szerződés (1) kölcsönösen előnyös és kötelező érvényű mindkét félre és azok jogutódaira és megbízottaira nézve; (2) másolatban is megköthető (telefaxon készült másolatot is beleértve), ezek mind eredetinek minősülnek, és együttesen ugyanazt az eszközt képviselik; valamint (3) úgy értelmezendő, mintha a két fél közösen fogalmazta volna meg. Egyik fél sem felelős a kötelezettségei hiányos vagy késedelmes teljesítéséért (a pénzkifizetést kivéve), ha ezt józan belátás szerint az adott fél hatáskörén kívül eső ok eredményezi, például állami intézkedés, terrorcselekmény, földrengés, tűz, árvíz vagy más természeti katasztrófa, munkavégzéssel kapcsolatos állapotok, áramkimaradás és internetes zavarok. Ha a jelen Szerződés bármely rendelkezése semmisnek, és ezért betarthatatlannak bizonyul, akkor annak helyébe egy olyan rendelkezés lép, amelynek tartalma a lehető leginkább megegyezik az eredeti rendelkezésével. A szerződés bármely rendelkezésének semmissége azonban nincs hatállyal a Szerződés fennmaradó részére, az a feltételeinek megfelelően érvényben, betartatható marad. A Szerződés esetleges kiegészítése vagy módosítása (i) írásban kötendő; (ii) hivatkozást kell, hogy tartalmazzon a Szerződésre; (iii) a két fél kellőképpen felhatalmazott képviselőjének kell megkötnie. A JELEN SZERZŐDÉS TELJES KÖRBEN MAGÁBAN FOGLAL MINDEN MEGÁLLAPODÁST A FELEK KÖZÖTT. EZ A TELJES SZERZŐDÉS AZ ÜGYFÉL ÉS A GOOGLE KÖZÖTT A SZOLGÁLTATÁSHOZ ÉS A SZERZŐDÉSBEN FOGLALT MINDEN FELTÉTELHEZ KAPCSOLÓDÓAN. A JELEN SZERZŐDÉS FELTÉTELEI ÉS A KONKRÉTAN MEGEMLÍTETT URL-CÍMEK (AMELYEK ESETENKÉNT MÓDOSULHATNAK, AMINT EZT A SZERZŐDÉS MEGENGEDI) ELSŐBBSÉGET ÉLVEZNEK A SZERZŐDÉS TÁRGYÁHOZ KAPCSOLÓDÓ ESETLEGES MEGRENDELÉSEKKEL VAGY WEBHELYEKKEL, ILLETVE MÁS DOKUMENTUMOKKAL SZEMBEN, AKÁR HIVATALOSAN ELUTASÍTOTTA AZOKAT A GOOGLE, AKÁR NEM, VALAMINT AZOK MINDEN, A SZERZŐDÉSNEK ELLENTMONDÓ VAGY AHHOZ KÉPEST TOVÁBBI FELTÉTELE ÉRVÉNYTELENNEK ÉS SEMMISNEK MINŐSÜL.

  • A FENTIEK ELFOGADÁSAKÉNT a felek a kellőképpen meghatalmazott képviselőik által megkötötték a jelen szerződést, azon a dátumon, amelyen az Ügyfél az interneten keresztül benyújtotta, és a Google elfogadta.

©2011 Google - Szolgáltatási feltételek - Programszabályzat - Súgó oldalak